Vének háborúja címmel jelent meg John Scalzi űropera-sorozatának első része. Bevallom, már tavaly nyár óta, a Kaidzsú Állatvédő Társaság olvasása után kézbe akartam venni, de csak most jött el az ideje. És szerencsére nem csalódtam, kicsit más, de mégis hasonló stílus a Vének háborúja, mint ami felkeltette az érdeklődésem.
A konszuk válaszul berobbantották a hajót, és belelökték a legközelebbi fekete lyukba. Szerintem túlreagálták. De persze ez csak pletyka.
Vének háborúja
John Perry 75 éves. Meglátogatja a halott felesége sírját, majd belép a seregbe. Ez a sereg azonban semmiben sem hasonlít az amerikaihoz, ugyanis a Gyarmati Véderőről van szó, a nulladik lépés pedig a Föld elhagyása. A GYV-hez való csatlakozást rengeteg titok lengi körül – például hogy az aggastyán katonákból hogyan varázsolnak harcra kész sereget. Mert a 75. életév betöltése előtt nem lehetséges a felszerelés.
A Vének háborúja nemcsak felvezeti a hatrészes sorozatot, hanem rögtön bele is csap a lecsóba. Amellett, hogy Sclazi lefekteti a világának alapjait, John Perry közlegény életébe is ad bepillantást, továbbá az ő beilleszkedését, életét követhetjük nyomon. Számomra két dolog volt igazán markáns a regényben. A humor, és a – vélhetően – könnyebb sci-fi oldal. Utóbbit azért emelem ki, mert noha a műfajjal eddig nem sok tapasztalatom van, és talán pont emiatt tartok az olvasást megakasztó, túlságosan tudományos leírásoktól. Szerencsére ahogyan a Kaidzsúban, úgy itt is pont olyan mértékű volt, amit kifejezetten élveztem. A humor pedig az a fajta szarkasztikus-ironikus, kicsit sötétebb és fanyarabb, amit annyira szeretek, és ami szerintem igazán feldobja a történetet. Meg engem is, amikor olvasás közben többször felröhögök néhány párbeszéden.
A regény viszonylag rövid – 250 oldal –, és ebből adódnak előnyök, és hátrányok is. Például nincsenek hosszú, és már-már unalmas tájleírások, nincsenek unalomig kifejtett magyarázkodások, hogy mit, miért, és hogyan. A cselekmény pörög, gördülékeny és olvasmányos a szöveg, azonban az előbbiekből következve néha azért kicsit bővebben is olvastam volna néhány dologról. A rövidsége miatt a karaktereket is kevésbé ismerjük meg, viszont engem ez szinte egyáltalán nem zavart, mert magával sodort a sztori, ami miatt majdnem egy szuszra olvastam el a könyvet.
Mert nézzük! Amikor huszonöt, harmincöt, negyvenöt vagy akár ötvenöt vagy, még úgy érzed, előtted az élet. Amikor hatvanöt leszel, és az út végén már látszik a közelgő testi hanyatlás, ez az „orvosi, sebészeti vagy egyéb terápiás kezelés és eljárás” kezd érdekesen hangzani. Aztán hetvenöt leszel, a barátaid meghaltak, legalább egy fontos szervedet már kicserélték; éjjel négyszer kelsz fel pisálni, nem tudsz úgy felmenni a lépcsőn, hogy ki ne fulladnál – és még azt mondják, hogy a korodhoz képest jól tartod magad. Az, hogy ezt becseréld tízévnyi új életért egy háborús övezetben, bizony egyre inkább pokoli jó üzletnek tűnik. Főleg mert ha nem teszed meg, tíz év múlva nyolcvanöt leszel, és szakasztott olyan, mint egy mazsola: töppedt és ráncos. Csak persze a mazsolának sose volt prosztatája.
Összegzés
Számomra kellemes csalódás volt a Vének háborúja, ugyanis viszonylag kevés sci-fit olvasok, másrészt pedig nagyon szerettem volna A Kaidzsú Állatvédő Társasághoz hasonló regényt kézbe venni. És mivel témájában más, de hangulatában mégis hasonló, ezért telitalálatnak éreztem.
Azóta a sorozat harmadik részénél járok, és van egy olyan érzésem, hogy John Scalzi amolyan komfortszerzőm lesz, aki hozza azt az elvárást, hogy az írásaival nem hagy cserben.
Maga a történet az űrben játszódik, ahol a Gyarmati Véderő 75 éves amerikaiakból toboroz katonákat, akiket az érkezésükkor kicsit átalakítanak. Persze itt felmerülhet a kérdés, hogy mivel szupertitkos az egész, így etikailag mennyire van rendben, hogy olyanba egyezel bele, amiről nem is tudsz. Bár Scalzi főhőse, John Perry viszonylag hamar megoldja a maga részéről a dilemmát, hogy nagyjából bármi jobb a végelgyengülésnél. Valamilyen szinten engem is elgondolkodtatott, hogy ha létezne ilyesmi, bevállalnám-e, de sokkal inkább magával rántott a történet, mintsem hogy a morális dilemmákon rágódjak.
Összességében remek kikapcsolódás volt, és érzésem szerint Sclazi lesz az, aki miatt a jövőben talán egy kicsit bátrabban merek a sci-fi regények felé nyúlni.
Részben az tesz minket emberré, amit másoknak jelentünk, és amit mások jelentenek nekünk. Hiányzik, hogy jelentsek valakinek valamit, hiányzik az emberlétnek ez a része.
Kiknek ajánlom?
Mindenkinek, aki szereti a fanyar, szarkasztikus humort. Ha hozzám hasonlóan csak néhány sci-fit olvastál, és kissé tartasz a műfajtól, akkor is bátran ajánlom. Noha a tudomány és a fantasztikum ott van, a szerző mégsem akar mindent megmagyarázni, és főleg nem úgy, hogy az átlagembernek sok legyen. Végül, de nem utolsó sorban ha tetszett A Kaidzsú Állatvédő Társaság, akkor valami hasonlóra számíthatsz a Vének háborúja kapcsán is. Csak itt egy sorozatról van szó, tehát hosszabban lehet olvasni. 🥰
Hetvenöt évig olyan életet élt, amiben a legizgalmasabb esemény az volt, hogy néha lefeküdt valakivel. Aztán hirtelen egy űrpolipra lő, nehogy az ölje meg magát. Jézus Krisztus. Én azokban nem bízom, akik nem borulnak ki.
A Vének háborúja sorozat kötetei, sorrendben
- Vének háborúja
- Szellemhadtest
- Az utolsó gyarmat
- Zoë története
- A lázadás hangjai
- Árnyékszövetség
- Vének történetei és más írások
Még több könyves kontentért csekkold a többi közösségi média felületem is!
John Scalzi a Vének háborújában egy olyan világot ír le, ahol az ember már űrbéli gyarmatokon él, és folytat kegyetlen harcokat újabbakért a Gyarmati Véderő vezetésével. Erre mindenképp szükség van, ugyanis az erőforrások szűkösek, lakható bolygókból pedig kevés van, és emiatt a kivándorlást erősen korlátozzák a Földről. Sokaknak csak az a lehetőség marad, hogy a hetvenöt éves kort elérve jelentkezzenek katonának, majd két év frontszolgálat után letelepedjenek valamelyik kolónián, busásan megjutalmazva. Nem csak emiatt hangzik csábítónak ez a lehetőség: a közvélekedés szerint a Gyarmati Véderő valamilyen módszerrel meg is fiatalítja az embereket, hiszen öregekkel nem lehet harcba indulni.
Úgyhogy John Perry két dolgot tett a hetvenötödik születésnapján. Meglátogatta a felesége sírját, majd belépett a hadseregbe. Csak két évet kell túlélnie. Azt viszont még ő sem sejti, hogy milyen megpróbáltatások várnak rá – a brutális háborúk és az otthon fényévekre nyúló távolsága örökké megváltoztatja az embert. Valami sokkal különösebbé és veszélyesebbé.