Site icon Tekla blogol: életmód- és könyves blog

Alice Oseman: Heartstopper 1. – Fülig beléd zúgtam (Szívdobbanás 1.) 

Alice Oseman: Heartstopper 1. – Fülig beléd zúgtam (Szívdobbanás 1.) 

Íme a Heartstopper 1. része, mely magyarul Fülig beléd zúgtam címmel jelent meg. Mind a négy jelenleg elérhető képregényt olvastam már tavaly angolul, de már akkor tudtam, hogy magyarul is mindenképp szeretném majd olvasni. Második olvasásra pedig talán még annál is nagyobb élmény volt Charlie és Nick története. Sőt, a Netflix-adaptációhoz képest is verhetetlen a képregény véleményem szerint.

Heartstopper 1. – Fülig beléd zúgtam

A történet középpontjában egy Charlie Spring nevű srác áll, akiről az előző évben kiderült, hogy meleg, emiatt pedig halálra szekálták a suliban. Idén új tanulócsoportokat hoznak létre, így Charlie a suli szépfiújával, a rögbicsapat sztárjával, Nick Nelsonnal kerül össze. Emellett egyre kényelmetlenebbül érzi magát a mondhatni fiújával, Bennel, aki nem ért sem a szép szóból, sem a nemből, és Charlie szakítása után is ki akarja használni a fiút.

Nick és Charlie tanulótársakból barátok lesznek, közben a Ben-probléma is megoldódik, Charlie-t is beveszik a rögbicsapatba, és minden olyan szépen alakul. Vagy nem? Charlie mintha gyengéd érzéseket táplálna Nick iránt, aki mindenki szerint heteró, és Charlie csak a szívét fájdítja…

Meleg tündérmese edukatív elemekkel

A Heartstopper 1. részéból a Netflix is forgatott sorozatot, mely nagy sikert ért el. Alice Oseman képregénye viszont véleményem szerint jobb, több benne a spiritusz, noha mozgóképen imádtam például az olyan apróságokat is, mint Isaac folyton felbukkanó olvasmányai. A Heartstopper első része – a többi kötet ismeretében – számomra amolyan bemelegítés volt, ismerkedés a szereplőkkel, és leginkább Charlie-val.

Mert összességében nézve mindegyik kötetben nagyon erős az edukatív vonal, itt például az, hogy a nem az nem, és merj segítséget kérni, ha zaklatnak, vagy ha éppen a párkapcsolatod bántó. Mindemellett viszont amolyan meleg tündérmese-érzésem is volt a képregénnyel kapcsolatosan, főleg ha a magyar helyzetet nézzük. Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy mindenkinek szüksége van tündérmesékre, részben sokan ezért is olvasunk.

Összegzés

A Heartstopper 1. része remek lehetőség a karakterekkel való ismerkedésre, akár tiszta lappal indulva, akár a sorozat megnézése után. Alice Oseman szövege és illusztrációi nagyon sokat adnak a történethez, ezért mindenképpen érdemes olvasni is.

A mindennapi tiniproblémákon felül az LMBTQ-közösség több tagjának képviselője is felbukkan a történetben, és nagyon szépen benne van, hogy mennyire nem fekete és fehér sem az ember, sem az érzései. A kötet függővéggel zárul, ezért mindenképp érdemes a folytatást is bekészíteni olvasás előtt, ahol igazán beindulnak az események.

Noha komoly dolgokról esik szó a Heartstopperben, mégis összességében olyan érzésem volt, hogy ez egy abszolút komfortolvasmány. Szívmelengető, reményt adó, és kicsit meseszerű is, hogy a végén minden jóra fordul. De azt hiszem, hogy mostanában nagy szükség van az ilyen kötetekre, amiket legszívesebben csak megölelnél.

Kiknek ajánlom?

Mindenkinek, tényleg. LMBTQ emberként azért, mert nagyon erősen közvetíti a nem vagy egyedül-üzenetet, heteróként pedig azért, hogy figyelj és tanulj. Hogy a szeretet nem nemekhez kötött, hogy a tiniknek is vannak érzéseik, sőt, bennük talán több is kavarog egyszerre, már csak az életkori sajátosságaik miatt is. Nem utolsó sorban pedig a képregényekkel való ismerkedőknek is remek olvasmány lehet a Heartstopper 1. része. Vagy azoknak, akik egy komoly, de mégis imádnivaló történetet keresnek.

Még több könyves kontentért csekkold a többi közösségi média felületem is!


KÉT FIÚ TALÁLKOZIK, KÉT FIÚ ÖSSZEBARÁTKOZIK, KÉT FIÚ EGYMÁSBA SZERET.

Charlie és Nick egy suliba járnak, de nem ismerik egymást… mígnem egy napon egymás mellé ültetik őket.

Egykettőre összebarátkoznak, Charlie pedig hamarosan belezúg Nickbe. Kár, hogy semmi esélye nála: Nick tipikus rögbis fiú, és biztos, hogy csak a lányok érdeklik…

Ám a szerelem útjai kifürkészhetetlenek, és mintha Nick egyre közvetlenebb lenne Charlie-val… Lehetséges, hogy Charlie érzései viszonzásra találnak? Derítsd ki te is!

Exit mobile version