Site icon Tekla blogol: életmód- és könyves blog

Karen Dionne: A bűnös nővér

Karen Dionne: A bűnös nővér

A bűnös nővér címmel jelent meg Karen Dionne pszicho-thrillere, ami őszintén bevallom, eléggé megviselt olvasás közben. Pedig Stephen Kingen szocializálódtam, bírom a horrort is, meg a thrillert is, de A bűnös nővér kifogott rajtam. Talán jobban, mint A szomszéd lány. Mestermunka, de még a blogbejegyzés megírásához is össze kellett gyűjtenem az erőm a könyv olvasása után.

A bűnös nővér

Rachel önkéntes száműzetésbe vonul egy pszichiátriai intézetbe, mert szentül hiszi, hogy ő a felelős a szülei haláláért. Nem emlékszik pontosan, de olyan emlékképek villannak be, hogy ő ölte meg őket. A rendőrség és az orvosok ártatlannak nyilvánították gyerekként, ám a fiatal nő mindenképpen vezekelni akar az általa elkövetett szörnyűségért, akár felelős a társadalom szemében, akár nem.

A regény több idősíkon és szemszögből mutatja be a család életét. Rachel napjainkban tett visszaemlékezése mellett az édesanyja és a család mindennapjait is bemutatja, különösen Rachel nővérére, Dianára fókuszálva.

A regény az első körülbelül harmadában semmi extrának nem mondható, kíváncsisággal olvastam, hogy milyen irányt vesz majd a történet. Aztán egy ponton, körülbelül a felénél, már gyakorlatilag szenvedtem olvasás közben. Kiderült, hogy Rachel nővére, Diana pszichopata. És nem a kedves, a filmekben romaticizált verzió, hanem sejtésem szerint olyan, mint amilyenek a valóságban is lehetnek ezek az emberek.

Mestermű, de soha az életben nem akarom még egyszer elolvasni

Sokan a bevezetőben már linkelt A szomszéd lányra is hivatkoztak így. Azt hiszem én sem akarom Ketchum regényét újraolvasni. És hiába kemény, mert tudod hogy valós eseményeken alapul A szomszéd lány, A bűnös nővér engem sokkal jobban kikészített lelkileg, még akkor is, ha “csak” fikció. Azt hiszem, mára már kezdünk hozzászokni mindenféle kegyetlen dologhoz, amikről filmeket nézünk, vagy regényekben olvasunk. Ez egyébként szerintem alapvetően egy egész érdekes téma, például körülbelül 100 évvel ezelőtt, az első néma horrorfilmek még mondhatni sokkolták az embereket, míg ma ezek a filmek már maximum csak megmosolyogtatnak bennünket. Vagy az első horrorírások ma már laza délutáni szórakozásnak hatnak.

Az emberek ingerküszöbe megemelkedett, manapság gyilkolászás, kegyetlenkedés, tömegkatasztrófa, vagy bármi hasonló meg sem kottyan. Karen Dionne A bűnös nővérben pedig sejtésem szerint egy olyan témára tapintott, ami sokaknak nemcsak hogy megugorja az ingerküszöbét, de ki is akasztja.

A gyerekekről szóló történetek kényes téma, s noha nekem nincs gyerekem, ezért talán kicsit nagyobb távolságtartással tudom ezeket olvasni, ebben a regényben mégis küzdelem volt. Diana a velejéig kegyetlen, a családjával és az állatokkal is. Mondjuk most, hogy leírtam jövök rá, hogy valószínűleg az állatok miatt zaklatott fel ennyire a történet.

Összegzés

A bűnös nővér után őszintén elgondolkodtam, hogy valójában mennyire bírom a keményvonalas horrort és thrillert. Hogy már a másodk történet, ami nem csúszik annyira könnyen. Viszont pszicho-thriller, tehát belemászik az ember agyába, lehetséges, hogy ez itt az idézőjeles probléma.

Ha ezt nem számolom, akkor tényleg remek történet. Ezzel együtt is, mert képes volt brutálisan kibillenteni a nyugalmamból olvasás közben, és ilyet tényleg nagyon ritkán és elvétve tapasztaltam eddig. Igaz, hogy nem komfortos, de határozottan nem rossz dolog, hiszen az irodalomnak nem csak és kizárólag az a célja, hogy egy bögre kávé mellett körbeöleljen.

Kiknek ajánlom?

Ha szereted a horrort és a thrillert, akkor ajánlom, továbbá akkor is, ha igazán egyik ilyen műfajú olvasmányod sem tudott még úgy istenigazából kizökkenteni a nyugalmadból. A bűnös nővért csak harcedzett olvasóknak ajánlom, mert tényleg kemény dió a thriller vonalán.

Még több könyves kontentért csekkold a többi közösségi média felületem is!

Tizenöt hosszú éven át el volt zárva a társadalomtól – önkéntes száműzetésben egy elmegyógyintézetben -, büntetésként azért a borzalmas bűnért, amit gyermekként elkövetett. De mi van akkor, ha ez mind hazugság?

Rachel Cunningham másfél évtizeddel ezelőtt egy pszichiátriai intézetbe záratta saját magát, ahol egyre csak az emlékezetében tátongó lyukak kínozták, és a bizonyosság, hogy ő a felelős a szülei haláláért.

Ám amikor új részletek tárulnak fel előtte a gyilkosságokkal kapcsolatban, Rachel válaszok után kutatva visszatér arra a helyre, ahol egykor biztonságban érezte magát: a michigani Felső-félsziget erdeinek legmélyén megbújó hatalmas családi vadászházba.

Ahogy Rachel lassanként elkezdi kideríteni, mi történt a szülei meggyilkolásának napján, rájön – épp úgy, ahogy anyja is tette egykor -, hogy az otthon nem csak a szeretet, de a leírhatatlan gonoszság színhelye is lehet, és a kötelék, ami a saját nővéréhez fűzi, a legmérgezőbb mind közül.

Karen Dionne új, hitchcocki hangulatú thrillere egy fiatal nő harcát mutatja be a démonaival, és egyben vérfagyasztó tanulmány a pszichopátiáról.

Exit mobile version