Site icon Tekla blogol: életmód- és könyves blog

Angela Marsons: Gyilkos igazság (Kim Stone 8.)

Angela Marsons: Gyilkos igazság (Kim Stone 8.)

Gyilkos igazság címmel jelent meg Angela Marsons Kim Stone-sorozatának nyolcadik része. A sokadik rész ne riasszon el senkit, ugyanis igazán megéri végigolvasni ezt a sorozatot. Persze, most kicsit elfogult vagyok, mert nekem Kim Stone az egyik kedvencem, a Gyilkos igazságban pedig nem csalódtam.

Gyilkos igazság

A kedvenc morcos, szarkasztikus nyomozóm visszatért! Emlékszem, 2015 elején olvastam az Elfojtott sikolyt, és már akkor is éreztem, hogy a karakterek közti dinamika igencsak tetszik. Mert Angela Marsons regényeiben számomra nem igazán maga a krimi a fontos, hanem a szereplők.

Természetesen krimit is tud írni a hölgy, de még milyet. A Gyilkos igazság azért is volt érdekes, mert Mészáros Dorka Nem biztos, hogy visszajövök című regénye is egy bentlakásos iskolában játszódik, ahol eltűnnek emberek. És mert nem sok idő telt el a két olvasás között. Ezzel pedig talán véget is ér a párhuzam.

Kim és csapata egy Sadie nevű lány halála kapcsán kezd el nyomozni, melyet először a többi helyszínen tartózkodó rendőr igyekszik öngyilkosságnak beállítani. A bökkenő az, hogy az első helyszínre érkező erősítésben Kim Stone is ott van, a szokásos alaposságával, melyet kollégái inkább kotnyeleskedésnek éreznek. Kim pedig megnyeri az ügyet, mely nem hivatalosan gyilkossággá minősül.

Titkos társaság

A nyomozásban kulcszerepet kap az iskola titkos társasága, a kártyák. Nemcsak az iskola vezetése, hanem a társaság tagjai számára is púp a hátukon a nyomozó, aki fittyet hány mindenféle jómodorra. Nem lenne vérbeli krimi, ha csak egyetlen gyilkosság történne, így a Gyilkos igazságban is sorra kerülnek elő az áldozatok.

Vajon mi motiválja a gimnazistákat, és hogyan kapcsolódnak az öregdiákok ebbe az ügybe? A Gyilkos igazság nem maratoni hosszú regény, ám mégis fordulatos és igencsak sokrétű. Gyakorlatilag megvan benne minden, amitől jó lesz egy krimi, vagy legalábbis számomra élvezhetővé válik a műfaj. És annál egy kicsit több is. Kim Stone karaktere fergeteges, nemcsak azért, amilyen elszólásai vannak, hanem azért is, ahogyan átlát a gyanusítottakon és a tanúkon is. Ahogyan képes kiismerni az embereket annyira, hogy meg tudjon oldani bármilyen bonyolultnak tűnő ügyet.

Ebben a részben Alexandra Thorne is megjelenik, ám pont annyi ideig, amíg úgy éreztem, hogy fűszert ad a történetnek. Én is azok táborát erősítem, aki nem igazán kedveli a doktornőt, sem azt, amikor túl sok szerephez jut. A Gyilkos igazságban a szerző eltalálta a tökéletes egyensúlyt, és kicsit talán olyan érzésem is volt, mintha maga Marsons is fejlődne a sorozat előrehaladtával.

Összegzés

Úgy gondolom, hogy aki már olvasott a Kim Stone-sorozatból, az nagyjából tudja, hogy mire számítson. Ebből a szempontból a Gyilkos igazság számomra tökéletesen illeszkedik a sorba, és nagyon szerettem olvasni. És talán a fent leírtak kapcsán nem meglepő, ha itt nálam már a jó krimi alapelvárás, és a nyomozók közti kapcsolatok az, ami fontosabbá válik.

Persze, akinek a műfaji követelmények az elsődlegesek, úgy gondolom ő sem fog csalódni. Közepes erősségűnek éreztem, tehát a brutalitást nem ábrázolja annyira szemléletesen, a hangsúly a megoldáson, illetve annak keressén van.

Ha gondolkodsz azon, hogy bele merj-e vágni a sorozatba, akkor azt tudom mondani, hogy abszolút! A részek nem túl hosszúak, ráadásul élvezetesek, nehezen lehet letenni a köteteket. Ráadásul a krimivel való ismerkedőknek is bátran tudom ajánlani mindent összevetve.

A Kim Stone sorozat részei, sorrendben

  1. Elfojtott sikoly
  2. Ördögi játszmák
  3. Egy élet ára
  4. Halálos játék
  5. Vérvonal
  6. Holt lelkek
  7. Törött csontok
  8. Gyilkos igazság

Kiknek ajánlom?

Ha olvastad az előző részeket, akkor mindenképpen ajánlom, hiszen valószínűleg kedveled Marsons és Stone stílusát, a Gyilkos igazság pedig abszolút megadja az elvárásokat. Ha még egyetlen kötetet sem olvastál a sorozatból, akkor érdemes az első résszel kezdeni. Minden részben más ügyet oldanak meg, viszont ahogyan fentebb írtam, ebben a sorozatban rengeteget ad az olvasásélményhez a karakterek magánélete, és a köztük lévő viszonyok.

Még több könyves kontentért csekkold a többi közösségi média felületem is!

Amikor a kamasz Sadie Winter az iskolája tetejéről a mélybe veti magát, mindenki tudni véli, hogy öngyilkosságot követett el. Nem sokkal később azonban, amikor ugyanabban az iskolában egy fiú holttestére bukkannak, Kim Stone felügyelő számára már egyértelmű, hogy ezek nem tragikus balesetek. A csapatával a titkok nyomába ered, a rejtély szálai pedig az egyik tanárhoz vezetnek. Mielőtt azonban a nő bármit is felfedhetne mindabból, amit tud, őt is holtan találják. A nyomok alapján akár az sem zárható ki, hogy az egyik diák felelős a halálesetekért. A fiatalkorú elkövetők pszichéjének tanulmányozásakor Kim ismét kapcsolatba kerül az ősellenségével, dr. Alexandra Thorne-nal.

Exit mobile version