Nagyapám engem agyonlőtt volna címmel jelent meg Jennifer Teege vallomása élete felfedezéséről. A német nő egy könyvtári látogatás során akadt rá egy könyvre az anyjáról, ezzel pedig kiderült, hogy Jennifer nagyapja nem más volt, mint Amon Göth, az egyik legtöbb embert meggyilkoló náci SS tiszt. Jennifer örökbefogadása nem volt titok, azonban a biológiai családjával nem tartotta a kapcsolatot, így sokkoló volt számára a felfedezés. A Nagyapám engem agyonlőtt volna vallomás és napló is egyben arról, hogy hogyan hatott az életére az információ, illetve hogyan próbálta meg feldolgozni mindazt a változást, ami ezzel járt.
Nagyapám engem agyonlőtt volna
Ahogyan a borítón is látszik, Jennifer Teege egy félvér nő. Édesanyja Monika Göth, édesapja pedig egy nigériai férfi. Kislányként apácák vezette csecsemőotthonba adták, onnan nevelőszülőkhöz került, akik hétéves korában fogadták örökbe. Ekkor az örökbefogadó család úgy ítélte meg, hogy jobb tiszta lappal indulni, ezért minden kapcsolatát megszakították a nagymamájával, Ruth Irene Kalderrel, illetve anyjával, Monika Göth-tel.
Ugyan tudta az anyja és a nagyanyja nevét, de mivel egyikük sem volt az élete része, így nem is igazán foglalkoztatta a biológiai családja. Egy hamburgi könyvtárlátogatás alkalmával azonban pont a Monika Göthről szóló könyv akadt a kezébe, melyben anyja az ő apjával való kapcsolatáról beszél. Jennifert pedig szó szerint földhöz vágta ez az információ.
A Nagyapám engem agyonlőtt volna ennek a felfedezésnek a vallomása, a sokkoló információ utáni élet darabkái. Hogy hogyan lehet feldolgozni és együtt élni azzal a ténnyel, hogy a szerző nagyapja a történelem egyik legvérmesebb gyilkosa, aki sok tízezer embert semmisített meg, ráadásul mindezt örömmel tette.
Identitáskeresés és transzgenerációs traumák feldolgozása
Aki olvasott már a holokausztról, az tudja, hogy az áldozatok családjaiban is jelen van az akaratlanul is átadott trauma. Erről ajánlom Deborah Feldman könyvét, az Exodust, melyben többek között erre is kitér, hogy ő, mint második generációs túlélő hogyan küzdött meg a zsidó népirtást elszenvedő nagyszülei generációjának traumáival. A transzgenerációs traumákról pedig Orvos-Tóth Noémi Szabad akarat című kötetét ajánlom, melyben nagyon szépen kifejti, hogy szüleink és nagyszüleink sorsa mekkora hatással van a mi életünkre is.
Trauma alatt pedig általában az ellenünk elkövetett, vagy megtörtént bántalmazást értjük, viszont sokkal tágabb a fogalom. Teege többek között erről is ír a könyvében, hogy a náci bűnösök leszármazottai is küzdenek, habár nyilvánvalóan másképpen. Ruth Irene Kalder, Amon Göth egykori szeretője és menyasszonya egyszerűen tagadta, hogy Göth pszichopata gyilkos lett volna, vagy hogy bármi elítélendőt tett volna. A nő ott volt, vonakodva, de néha segített a zsidóknak, tehát tisztában volt a történésekkel. Monika Göth, Jennifer anyja már nem ismerhette az apját, azonban hiába tudta, hogy mit tett, mégis mondhatni bálványozta.
A családi szennyes pedig Jennifer nyakába hullott. A könyvben igyekszik minél több információt megtudni a történtekről, a család tagjai közti viszonyokról, és helyre tenni, hogy ő ebben az egészben hol áll, és vajon kicsoda.
Összegzés
Kemény olvasmány. Főleg kívülállóként, aki elképzelni sem tudja, hogy milyen érzés lehet egy ilyen információ birtokába jutni. Számomra a könyv legértékesebb üzenete mégis az, hogy más bűne, nem a mi bűnünk. Még akkor sem, ha családtag vagy rokon követte azt el.
Nagyon tetszett, hogy részletesen ír a szerző arról, hogy milyen lelki folyamatokat indított el benne ez a felfedezés. Hogy megosztotta mindazt az információt, amit a felmenőiről megtudott. És természetesen maga az út, melyet ő maga is bejárt mind lelkileg, mind fizikálisan. Nem utolsó sorban számomra érdekes volt, hogy Teege még a huszas évei elején Izraelben élt (jóval a nagyapja felfedezése előtt), mintegy tudattalanul is megismerkedve azzal a közösséggel és azzal a kultúrával, melyet Amon Göth olyannyira igyekezett kiírtani.
A Nagyapám engem agyonlőtt volna vége igazán felemelő. Jennifer izraeli barátai is megerősítik benne, hogy ő Jenny, a barátjuk, akinek semmi köze a nagyapja kegyetlen tetteihez. Mi több, elhívják egy gimnáziumi osztálykirándulásra, melyben a płaszówi lágerhez is ellátogatnak.
Úgy gondolom, hogy a holokausztról szóló irodalomban azért lehet kiemelkedő olvasmány ez a könyv, mert a bűnös oldalról mutatja be a rémtetteket, és az egyik gyilkos leszármazottja szemszögéből kaphatunk egy képet arról, hogy gyakorlatilag kivétel nélkül mindenkire hatással volt és van a háború, akár még közel 80 évvel később is.
Kiknek ajánlom?
Mindenkinek, akit érdekel a holokauszt, mint téma. Ha érdekel a transzgenerációs traumák témája. Illetve akkor is érdekes olvasmány lehet, ha kedvelitek a memoárokat. Mindezeket félretéve, úgy gondolom, hogy ezt a könyvet mindenképpen érdemes elolvasni, főleg a 20-as, 30-as generációnak, akik számára a II. világháború történelmi esemény, és nincs már olyan rokon, aki átélte, aki tudna mesélni.
Még több könyves kontentért csekkold a többi közösségi média felületem is!
Amon Göth náci parancsnok unokájának megrázó könyvét Tompa Andrea ajánlásával jelentetjük meg.
“Vannak rendkívüli sorsok, amelyek történelmi emlékműként állnak előttünk. Jennifer Teege ilyen ember, története keresztül-kasul fonja a világot és a 20. század nagy sebeit. Könyve hosszú önismereti útjának krónikája, amely már-már démoni elődeihez vezet. Ez a fekete örökbe fogadott nő egyszer csak hatalmas titokra bukkan. Hol máshol, mint a könyvtárban. Hogy ő nem más, mint Amon Göth unokája, a płaszówi láger szadisztikus náci parancsnokának leszármazottja, akit háborús bűnösként kivégeztek.
Jennifer Teege olyan német nő, akit a Harmadik Birodalom az összes többi alacsonyabb rendűnek vélt rasszal együtt kivetett volna magából, és egyenesen a gázkamrába küld. Amon Göth lánya, Jennifer anyja is megpróbált megbirkózni a borzalmas örökséggel, gyermekét azonban örökbe adta anélkül, hogy a múltat akár ő, akár az örökbe fogadó szülők feltárták volna a kislány előtt. Amon Göth lánya fekete gyermeket szül, mintha tudat alatt jóvá akarna tenni valamit a pusztításból, amelyre a Harmadik Birodalom épült.
Saját sorsának tettestársaként Jennifer Teege vállalja, hogy amit tudni lehet, azt meg akarja tudni. A rémisztő nagyapáról, néma (női) cinkosokról, a hallgatás családi örökségéről. Afrikától a Harmadik Birodalomig, a kortárs Németországtól Izraelig kísérjük a megnyugvás felé vezető úton. A nagy történelmi kataklizmák szétzilálják a családokat, megbontják a nemzedékek közti kommunikációt, a történelmi trauma családivá válik, a tudás mérgező hallgatássá. Teege útja nem csupán önismereti út, de radikális szakítás a hallgatással is.”