A ​lótusz leánya címmel jelent meg Lisa See első regénye a Libri Kiadó gondozásában. A történet a középkori Kínába kalauzolja el az olvasót, ahol Jün-hszien nőként kíván orvossá válni egy olyan helyen és korban, ahol ez kifejezetten megbotránkoztatónak számít…

Egy hegynyi könyv kijelöli a célt, a szorgalom az ösvényt, a tudás tengere végtelen, a csónak rajta a kemény munka.

A ​lótusz leánya

Töredelmesen bevallom, hogy valamiért idegenkedem a keleti dolgoktól. Ez volt az oka annak, hogy hónapokig tologattam A ​lótusz leánya olvasását is, pedig nagyon sok nagyon pozitív vélemény jött velem szembe róla Molyon, így tulajdonképpen nem kellett volna félnem tőle. Aztán elkezdtem olvasni, és rögtön az eleje eléggé felbosszantott, és újabb hosszú hetek teltek el, mire ismét kézbe vettem.

A regény ugyanis Jün-hszien kislánykorával, és az édesanyja halálával kezdődik, azonban eme sorsfordító esemény előtt még elkötik a kislány lábát, ahogyan a rangos és vagyonos kínai családokban tették évszázadokon keresztül. Persze ez „csak” egy történelmi aspektus, ugyanakkor ott van a lapokon, hogy több ennek az egésznek a hátránya, mint az előnye. Főleg így, hogy a fülszöveg említi is, hogy valós alapokon nyugszik a történet. Szóval a regény eleje számomra eléggé sokkoló volt, pedig a történelmi dolgokon egyébként elég könnyen túl szoktam lendülni – és itt az általános történelemre gondolok, amelyben nincs semmiféle fikció, és amely sokszor ezerszer durvább a regénybeli aspektusnál.

Akár állat, akár nő, mind a férfi tulajdona. Mi, nők azért élünk, hogy örököst biztosítsunk neki, ellássuk étellel és ruhákkal, és szórakoztassuk. Ezt sose felejtsd el.

Női orvosként a történelmi Kínában

Valószínűleg senkinek sem újdonság, hogy a történelem viharaiban a nőket csak amolyan selejtként kezelték, akik a férfiaknak csak a csökevényes másolatai lehettek. A ​lótusz leánya ebből a szempontból hihetetlen érdekes – és sokszor kifejezetten sokkoló – volt, ugyanis nagyon szépen bemutatja az orvoslás történetét. Leginkább az európai történelmet szoktam tanulmányozni, és ennek okán nem tudom eldönteni, hogy csak hozzászoktam ahhoz a rengeteg – elnézést a kifejezésért, de – baromsághoz, amit az orvoslás, és főleg a női páciensek kapcsán hittek, vagy a kínai történelem ezt komolyan hatványozottan túl tudta szárnyalni. Így vagy úgy, de A ​lótusz leánya első fele, ahol sokkal részletesebben taglalja a szerző ezeket a gyakorlatokat, érzelmileg sokkal nagyobb hatással volt rám.

Ha az orvostörténelmi részektől elvonatkoztatok, akkor viszont ott marad a nőtörténelem, a női sorsok rész, amelyet viszont imádtam. A kötet második fele pedig érzésem szerint sokkal inkább erre fókuszált, én pedig sokkal komfortosabbnak éreztem a történetben való elmerülést.

Erős női karakterek: a hagyomány és a reformok összeütközése

A ​lótusz leánya nemcsak az orvoslás, hanem a vagyonosabb kínai családok mindennapjainak történetét is bemutatja. A nők között is van hierarchia, sőt, amolyan hárem-szerű rendszerben, elszigetelten élnek a nők, hogy ezzel is óvják az erényüket. Jün-hszien a házasságkötése után csak amolyan másodhegedűs lehet, ugyanis az anyósa nagyon is él, és nagyon is a kezében tartja a hatalmat. Azt a hatalmat, amelynek az alapja a hagyományok tisztelése, és a szellemek tisztelete. Ebbe pedig nem fér bele az, hogy a fiatal menye nőként olyan megbotránkoztató foglalkozást űzzön, mint az orvoslás.

A regény központi konfliktusa a hagyomány és a reformok összeütközése két nagyon is erős női karakteren keresztül, ahol számomra nem váltak el annyira élesen a határok. Értettem és éreztem mindkét oldal álláspontját, sőt, a könyv végére az anyós karakterét kifejezetten megkedveltem. Ettől eltekintve a kötet zömében inkább a „jó” és a „rossz” szembenállása volt jellemző, ahol a klasszikus mesei elemekkel összhangban a főhősnek bőven akadt segítsége, sokszor nem várt formában is, azonban nagyjából az utolsó harmadra nyert számomra értelmet az angol cím, amikor Jün-hszienből vált a ház matrónája.

A barátság szerződés két szív között. Egyesült szívvel a nők együtt nevethetnek és sírhatnak, élhetnek és halhatnak.

Mindent összevetve hihetetlenül tetszett A ​lótusz leánya, amelyben a kínai történelem és a női sorsok alkotják a történet gerincét, a szerző pedig boszorkányos tökéletességgel elegyítette ezeket az aspektusokat, ráadásul mindezt úgy, hogy európai szemmel is izgalmas és gyakorlatilag letehetetlen legyen a könyv. Az év egyik kiemelkedő olvasmányélményévé vált számomra.

Kiknek ajánlom?

Mindenkinek, aki szereti a történelmi regényeket, valamint szeret női sorsokról olvasni. A regény eleje érzelmileg megterhelő lehet, azonban érdemes tovább olvasni, mert egy csodálatosan szép történet bontakozik ki A ​lótusz leánya lapjain. Ha hozzám hasonlóan valamiért nem mozogsz komfortosan a keleti kultúrában, akkor is érdemes esélyt adni Lisa See kötetének, ugyanis a bevezetőn túl kifejezetten fogyasztható módon ismertet meg a kínai történelemmel és hagyományokkal.

Nem volna illendő hangosan kimondani, hogy mi, nők, legyünk bár gazdagok, szegények, tanultak vagy tanulatlanok, mind ki vagyunk szolgáltatva a testünknek: a vér körforgásának, a hullámzó energiának, az érzelmeink mélységének és bonyolultságának. Az égnek ehhez semmi köze.

Még több könyves kontentért csekkold a többi közösségi média felületem is!


Lisa See: A ​lótusz leánya

Tan Jün-hszien a 15. századi Kínában élt. Gazdag úrnő volt. Annyi lett volna a feladata, hogy élvezze a kiváltságait, selyempapucsokat hímezzen, hangszereken játsszon, verseket szavaljon, fiút szüljön. Ő mégis gyógyítani akart. Nőket, akikhez férfi orvos akkoriban hozzá sem érhetett, és a pulzusukat is csak egy csuklójuk köré csavart rongyon keresztül tapinthatta ki.


Konfuciusz szerint „a művelt nő, értéktelen nő”, Tan Jün-hszient mégis úgy nevelték a nagyszülei, hogy a tudása hasznára váljon. Nagyanyja egyike volt a kevés női orvosnak Kínában, és megtanította a kislányt is az orvoslás alapjaira. Amikor azonban tizenöt évesen a kor szokása szerint elrendezett módon férjhez megy, nagyhatalmú anyósa megtiltja neki, hogy folytassa gyógyító tevékenységeit és a rangjához és neméhez illő életvitelre kényszeríti a családi palota, az Illatos Örömök Kertje falai között. Tan Jün-hszien azonban nem elégszik meg ennyivel, és egy olyan világban, ahol a gyengébbik nemnek jóformán semmi szabadsága sincs, az őt körülvevő támogató nők segítségével lassan eléri a céljait.


A valós alapokon nyugvó történelmi regény lenyűgöző korrajz a középkori Kínáról, magával ragadó tanúbizonyság a nők hihetetlen erejéről és leküzdhetetlen szabadságvágyukról.