Amit sosem fedünk fel címmel jelent meg Lucy Score Knockemout-sorozatának második része. Az Amin sosem leszünk túl folytatása pedig noha egy második rész, mégis lehet különállóan olvasni – csak épp nem érdemes.
Nem te vagy a felelős azért, ahogyan neveltek, azért viszont igen, ahogyan felnőttként viselkedsz és reagálsz.
Amit sosem fedünk fel
Nagyon szerettem olvasni az első részt, így az Amit sosem fedünk fel címen megjelent folytatás is igencsak érdekelt. Valaki negatív kritikaként él vele, én viszont abszolút pozitívan konstatáltam, hogy kis változtatásokkal, de tulajdonképpen azt kaptam, mint az első részben.
Ugyan úgy egy kisvárosi romantikus regényről van szó, ám itt megfordult a főszereplők státusza, és a jó fiú, rossz (kis)lány sztereotípiákat hozza be a szerző. És hogy miért írom, hogy gyakorlatilag azt kaptam, mint az első részben? Nos, egyrészt a sztori nem sokban tér el – természetesen a szereplők és maga a cselekmény más –, ugyan úgy teli van humoros élcelődésekkel, és egy jó adag kiszámíthatósággal. Tudom, tudom, mi ebben a poén, ha az ember lánya kétszer ugyan azt olvassa. Pontosan ez, hogy amolyan komfortolvasmánnyá vált még az előtt, hogy elkezdődhetett volna. Kinek a pap, kinek a papné, ugyebár.
Az egyetlen dolog, amitől kissé tartottam az volt, hogy vajon az új főszereplőket mennyire tudom megszeretni, de szerencsére semmilyen problémát nem okozott a váltás. Természetesen Naomi és Nash, valamint a kis családjuk is fel-feltűnik ebben a regényben is, ám éppen csak felbukkannak, hogy ne tereljék el a reflektorfényt Lináról és Nashről.
Az Amit sosem fedünk fel olvasható úgy is, mint egy történet, amely bonyolult(nak tűnő) kapcsolati dinamikákat ábrázol, vagy magvas gondolatokkal igyekszik az olvasót inspirálni, azonban én a romantikus regényekben nem ezt keresem, nem ezért olvasom őket. Sokkal többre értékeltem Lucy Score karaktereinek a humorát – utóbbit egyenesen imádtam.
A kisvárosokban szokták az elfoglalt nőket elcsábítani a helyi, mogorva üzletemberek. Vagy a seriff.
Kiknek ajánlom?
Elsősorban azoknak, akik olvasták és szerették az első részt. Másodsorban ha nagyon kíváncsi vagy az Amit sosem fedünk felre, akkor különálló történetként is megállja a helyét, azonban véleményem szerint nem érdemes a második kötettel kezdeni. Ennek pedig az az oka, hogy sokkal élvezetesebb, ha ismered az első könyv karaktereit, valamint az ő történetüket.
Az egész felnőtt életemet azzal töltöttem, hogy bizonyítsam, legyőzhetetlen, ügyes és független vagyok.
Még több könyves kontentért csekkold a többi közösségi média felületem is!
A Morgan fivérek közül mindig is Nasht tartották a jó fiúnak: ő a megbízható rendőrfőnök, mindenkire kedvesen mosolyog, és ott segít, ahol tud. Azonban Nash épp egy lövöldözésben szerzett sérüléséből lábadozik, és az eset óta pánikrohamok és rémálmok kínozzák. Nem önmaga többé, de képtelen segítséget kérni a szeretteitől. Kerüli az embereket, és ez épp kapóra jön új, dögös szomszédjának, Linának, aki szintén nem vágyik mély beszélgetésekre vagy tartós emberi kapcsolatokra, csupán feltűnés nélkül szeretné elvégezni a munkát, ami miatt a városba érkezett. Csakhogy találkozásuk első pillanatától kezdve mindketten tudják, hogy nagyon nehezen tudnak majd szimplán jó szomszédok maradni. Vajon Lina képes lesz ellenállni Knockemout bájának és Nash sármjának? És képesek lesznek megőrizni legféltettebb titkaikat egymás előtt – a titkokat, amelyek mindent tönkretehetnek? Lucy Score második Knockemout-regénye legalább annyira humoros, izgalmas és szexi, mint az Amin sosem leszünk túl.