Csavaros, szövevényes, és zseniális címkékkel is illethetném az Evelyn Hardcastle 7 halála című kötetet, ám ehelyett csak a sokat akar a szarka, de nem bírja a farka mondás a leginkább idepasszoló. Idén ez volt az eddigi kettő közül az egyik könyv, aminek tényleg sikerült felbosszantania.
Evelyn Hardcastle 7 halála
A kötet elején egy férfi úgy ébred, hogy abszolút fogalma sincs arról, hogy kicsoda. Aztán szép lassan kiderül, hogy egy időhurokba került, és gazdatestekbe bújik, hogy megoldja Evelyn Hardcastle halálát, amivel kapcsolatosan ha a pestisdoktor jelmezébe öltözött fickónak elmondja a nevet, akkor szabad. De mégis miből szabadul, miért került bele, és miért kell megoldania ezt a gyilkosságot, ami még meg sem történt?
Alapvetően szeretem a rejtélyeket (és a krimiket), a paranormális regényeket, valamint az időutazós-időhurkos sztorikat is. Alapvetően az Evelyn Hardcastle 7 halála egy egészen jó alapkoncepcióval rendelkezik, de a szerző gyakorlatilag a maximumra pörgette a bonyolítást. Mert hogy kismillió szereplővel operál, miközben folyamatosan ugrál az időben, ráadásul a regény eleje őszintén bevallom, hogy halál unalmas is volt, amikor még semmi nem történt, csak a helyszín épült. Nagyjából a felénél kezdett egy kissé izgalmasabbá válni, amikor kezdtek kiderülni a dolgok, továbbá kezdett beindulni az igazi cselekmény is.
Egy négy oldal híján 500 oldalas könyvnél – meg úgy általában is – 250 oldal mondjuk úgy világépítésre sok. Én tényleg megértem, hogy van, ahol ez szükséges, mondjuk egy nagy horderejű fantasy vagy sci-fi regényfolyamnál, de azokat ezzel a tudattal is veszem – vagy nem veszem – kézbe. Azonban az Evelyn Hardcastle 7 halála se nem epikus fantasy, se nem epikus sci-fi, így alapvetően nem így indultam neki az olvasmánynak.
Amikor csak jegyzeteléssel állna össze teljesen a kép
Stuart Turtonnak feltételezem, hogy talán nemcsak jegyzetei, hanem táblája is volt ahhoz, hogy a regényében pontosan ki kicsoda, és mikor és hogyan kapcsolódik másokhoz. Ezzel egészen addig semmi probléma nincs, amíg a szerencsétlen olvasó számára is követhetőek az események, mint mondjuk egy átlagos krimiben, ahol nagyjából már az elejétől meg lehet tippelni a gyilkost. Vagy ha ezt nem is, de a rejtélyek és a csavarok kifejezetten élvezetesek. Ami valljuk be, azért nem egy agysebészet, a legtöbb szerzőnek ezt sikerül megugrania.
Turton azonban olyannyira túlbonyolította a történetét és a karaktereit, hogy egy idő után inkább felidegesített az egész, mintsem örültem volna annak, hogy milyen okosan ír a fickó. Nyilván nem fogom elspoilerezni a regényt, de azok az érdekességek, amik kiderültek, messze nincsenek egálban azzal, ahogyan odáig jutottunk.
Nem gondolom, hogy az értelmi képességeimmel bármi probléma lenne, és tény, hogy sokszor csak néhány oldalt tudok egyszerre olvasni egy könyvből. Van, amikor egyszerűen ennyi időm van, és van, amikor annyira nem tud lekötni, hogy inkább másik kötetbe kezdek bele. Ezzel a rengeteg bonyolítással pedig pontosan annak a varázsa veszett el, amiért alapvetően olvasok: hogy szórakoztasson és kikapcsoljon, valamint hogy egy olyan történetet olvassak, ami nem a tipikus mainstream klisé – bár utóbbi is sokszor kapóra tud jönni.
Mindent összevetve nem tudtam sem kikapcsolódni, sem bevonódni a történetbe, ami vagy borzalmasan unalmas volt, vagy pedig olyan szinten szövevényes, amihez képest George R. R. Martin A tűz és jég dala ciklusa is kispályás kezdőnek tűnik. Spoiler alert, a Trónok harcát imádtam. Mindehhez pedig tegyük hozzá, hogy ha jól tudom, akkor a Dream válogatás alapvetően a könnyed, young adult-köteteket jelöli.
Összegzés
Az Evelyn Hardcastle 7 halála egy egészen érdekes és izgalmasnak tűnő, krimi- és paranormális szálakkal átitatott regénynek tűnt, azonban olvasás közben hatalmasat csalódtam. A szerző a végletekig túlbonyolítja a karaktereit és az időhurkait, olyannyira, hogy hacsak az olvasó nem kezd el közben jegyzetelni, totálisan érthetetlen, de leginkább élvezhetetlen a történet. Én csak kikapcsolódni és szórakozni akartam, főleg egy szórakoztató irodalmi regénnyel, a jegyzetelést pedig meghagyom azokhoz a könyvekhez, amiket forrásként olvasok el a videóimhoz. Mindehhez a slussz poén, hogy a könyv első fele gyakorlatilag olyan unalmas, hogy édesdeden lehet szenderegni rajta, már ha az ember van olyan mazochista, hogy nem adja fel az első adandó alkalommal, amikor azt érzi, hogy ez mégis mi a jó franckarika így.
Kiknek ajánlom?
Ha érdekesnek találod a fülszöveget, és van lehetőséged beleolvasni, és így is felkelti a figyelmed, akkor mindenképp ajánlom. Ha azt mondod, hogy á, én a Trónok harával sem szenvedtem ezen a téren, valószínűleg az sem garancia semmire. Érzésem szerint ez a könyv vagy vagy: vagy szereted, vagy utálod.
Még több könyves kontentért csekkold a többi közösségi média felületem is!
Ki fogja megölni Evelyn Hardcastle-t? A Blackheath-háznak három szabálya van: Evelyn Hardcastle-t este tizenegykor meg fogják ölni. Nyolc nap alatt nyolc különböző szemtanú bőrébe bújhatsz. Csak akkor engedünk szabadon, ha elárulod nekünk a gyilkos nevét. Érthető? Akkor kezdjük!
Evelyn Hardcastle meg fog halni. És minden egyes nap meg fog halni, amíg Aiden Bishop nem nevezi meg a gyilkosát, és nem töri meg az átkot. Ám valahányszor új nap kezdődik, Aiden egy másik szemtanú testében ébred. A gazdatestek között pedig lesznek segítőkészek, és olyanok is, akik csak annyit segítenek, amennyit feltétlenül szükséges. Ahogy telnek a napok, egyre több mindenre derül fény, de úgy tűnik, Aiden is egyre nagyobb veszélybe kerül.