Az Egy nap a városban – Az ókori Róma című kötet talán a mostanában megjelent könyvek közül az egyik legjobb példa arra, hogy milyen egy igazán érdekes történelmi olvasmány. Sokszínű, a mindennapi emberek nézőpontját is bemutatja, továbbá a humort sem mellőzi Philip Matyszak brit történész.

Egy nap a városban – Az ókori Róma

Mostanában nagyon rákattantam a történelemre, abból is az érdekesebb elemek, amik igazán foglalkoztatnak. Gimiben sem állt távolt tőlem a tantárgy, de a száraz politika és háborúk akkor sem dobogtatták meg a szívem. Nem gondolom, hogy a tananyag ne lenne fontos, de az én szememben mindig is a hétköznapi emberek sorsa, a korokra jellemző érdekességek voltak azok, amik igazán vonzottak volna. Részben emiatt is igyekszem ilyen vonalon megválogatni az olvasmányaimat.

Az Egy nap a városban – Az ókori Róma a nap huszonnégy órájában huszonnégy különböző társadalmi rangú és foglalkozású személyt követ, így bemutatva azt, hogy milyen is lehetett abban a korban élni. A szerző pedig nem volt rest némi humort is belevinni a szövegbe. Utóbbiból a kedvencem az ókori római kenyér popejii megfelelője volt, melynél óvva int, hogy hasonlóképp odaégessük.

Természetesen közel 300 oldalban nem ad teljes körű képet a kötet, de véleményem szerint nem is ez a cél. Sokkal inkább összefoglaló jellegű, melyben az olvasónak betekintést kínál a történelem egy igazán érdekes szegletébe.

Az Egy nap a városban – Az ókori Róma a tavalyi évem egyik kedvenc olvasmánya volt. Nemcsak a téma miatt, hanem a stílusa is nagyon tetszett, ennél pedig úgy gondolom, hogy nem is kell több ahhoz, hogy egy könyv nagyszerű olvasmányélménnyé váljon. Mindezt mondom úgy, hogy a közoktatásban az ókori rómaiak és görögök nagyon távol álltak tőlem, és csak mostanában kezdtem felfedezni őket magamnak.

Összegzés

Az Egy nap a városban – Az ókori Róma egy remek összefoglalót ad arról, hogy hogyan éltek az ókori római emberek. A könyv 24 fejezetben, a nap 24 óráját taglalja, mindegyik órában más-más társadalmi rangú és foglalkozású személyt bemutatva. Nemcsak a császár és katonái mindennapjait mutatja be a szerző, hanem a történelem tankönyvek által mellőzött közemberekét is. Utóbbi pedig számomra a legnagyobb zsenialitása ennek a műnek.

A másik nagyszerűsége Philip Matyszak könyvének, hogy gyakorlatilag bárki élvezettel tudja forgatni, akit érdekel a téma. Legyen akár alapismereted az ókori Rómáról, vagy ha úgy érzed, hogy mindent elfelejtettél velük kapcsolatosan, akkor is hasonló élményt ad.

Kiknek ajánlom?

Természetesen a téma iránt érdeklődőknek elsősorban. Kicsit lazább, talán személyesebb hangvételű ez a könyv, így gyakorlatilag bárkinek könnyen olvasható, aki úgy dönt, hogy kézbe veszi. Illetve a közoktatás tananyagának kiegészítéseként is remekül el tudom képzelni, hogy kicsit színesebbé, érdekesebbé, emberközelebbivé váljon az ókori Róma témája.

Még több könyves kontentért csekkold a többi közösségi média felületem is!


Philip Matyszak: Egy nap a városban - Az ókori Róma

Milyen lehetett az ókori világ egyik legnagyobb hatalmú és legnyüzsgőbb városában élni – egy olyan városban, amely nyolcszor sűrűbben lakott volt, mint a mai New York?

Ebben a szórakoztató és tanulságos könyvben Philip Matyszak történész, számos bestseller szerzője, bemutatja az ókori Rómában élő és dolgozó embereket. A nap minden órájában találkozunk egy-egy új szereplővel – a császártól a rabszolgalányig, a gladiátortól az asztrológusig, az orvosnőtől a vízórakészítőig -, és így felfedezhetjük mindennapi életük lenyűgöző részleteit.