Végtelen címmel jelent meg Szaszkó Gabriella regénye, melynek központi témája a szorongás, agorafóbia, pánikbetegség, és a lélekvándorlás. Ez egyszerre lehet soknak tűnik, ám mégsem az. Lebilincselő olvasmány egy férfiről, aki hat éve nem lépett ki az otthonából, ám az előző életeibe tett látogatásaival mégis elkezd gyógyulni. Nem utolsó sorban pedig hihetetlen érzékenységgel mutatja be a szorongás okozta problémákat.
Végtelen
Daniel Pollack világhíres zongorista. Ünnepelt sztár. Csakhogy ő inkább menekülni igyekszik a hírnév elől. Ugyanis a 21. század második felében járunk, több világjárvánnyal az emberiség háta mögött. Daniel pedig a felesége halála óta önkéntes karanténban van. Agorafóbiás – retteg a tömegtől –, szorong, és pánikbeteg. Számára a legfélelmetesebb dolog, ami valaha csak a világon történhet, hogy át kell lépnie az otthona küszöbét. Olyannyira, hogy ennek a gondolatától is rosszul lesz.
Daniel kényelmesnek tűnő elszigeteltségét két dolog zavarja meg. Az egyik egy úgynevezett IV-INF terápia, mellyel az előző életeibe tehet látogatást egy kísérlet során, melyben azt kutatják, hogy vajon a mostani mentális problémákra lehet-e egy ilyen utazás pozitív hatással. A másik felforgató tényező Hazel, Daniel fiának tizenhét éves barátnője.
Lélekvándorlás a nem is olyan távoli jövőben
A Végtelen rengeteg gondolatot kavart fel bennem. Először is: lélekvándorlás! Nyilván mindenkinek a hitétől függnek ezek a dolgok, de én személy szerint hiszek benne. Gabi könyvében pedig már nem a spiritualitással, hanem a tudománnyal kapcsolódik össze a fogalom. Mostanában egyre többször hallani a transzgenerációs traumákról, nos, ebben a regényben rengeteg kérdés vetődik fel, hogy akár a megélt életeinken keresztül is tudjuk-e hurcolni ezeket a sebeket, ráadásul olyannyira, hogy komoly hatással legyenek az életminőségünkre. Itt azért az én hitrendszerem kicsit eltér a felvázoltaktól, de mégis egy igazán érdekes kérdéskört boncolgatott a történet. Hiszem, hogy vannak lélekcsaládok, akik úgy születnek le, hogy mindig egymás közelében vannak. Ugyanakkor hiszem, hogy ha előző életek hatással vannak/lehetnek is a jelenre (megmagyarázhatatlan rettegés bizonyos dolgoktól, bizonyos helyek iránti megmagyarázhatatlan vonzalom, stb), nem érintenek bennünket ennyire mélyen.
De a regény eme része a fikció, amit mindenki úgy interpretál, ahogyan beleillik abba, amit hisz. Ahogyan én is tettem. Nem utolsó sorban tiszteletben tartva azt, hogy más nagy valószínűséggel máshogy gondolkodik.
Edukáció a mentális betegek stigmatizálása ellen
Ugyanis a Végtelen igazi nagyszerűsége az edukáció a mentális betegek stigmatizálása ellen. Amikor sokan meglátják a szókapcsolatot, hogy mentális betegség, valószínűleg az jut eszükbe, hogy bolond, vagy zavart, vagy legalábbis egy olyan ember, aki nem képes a társadalom hasznos tagjának lenni. Nos, a Végtelen pont ezeket a stigmákat igyekszik ledönteni véleményem szerint.
Adott egy Daniel Pollack nevű fickó, aki retteg kilépni az otthonából, és attól is képes pánikrohamot kapni, ha esetleg elképzelné magát egy tömött plázában. Folyamatosan szorong, frászt kap attól, ha valami nem úgy történik, ahogyan megszokta. Talán lehetne azt is mondani, hogy túl sok. Ahogyan annó, amikor a Prozac-országot olvastam, akkor is volt egy olyan érzésem, hogy az egyszeri olvasó azt mondhatja, hogy túl sok, és ez már tényleg csak hiszti. Ugyanakkor ott van a másik oldal, hogy rengeteg embernek ez a realitása, ez zajlik a fejében, és nem tudja azt mondani, hogy bocs, ez túl sok, most becsukom a könyvet.
Viszont amíg a depresszió egy misztikus dolognak hat, és a társadalom zömének teljességgel kézzelfoghatatlan, addig a szorongás sokkal több embert érint. Lehet, hogy téged is, csak esetleg nem tudsz róla. Ennek van enyhébb, és viszonylag súlyosabb változata is, mely nem állandó, hanem az alanyt ért hatásokkal változik és ingadozik. Aztán ott van a pánikbetegség. Amikor először volt pánikrohamom, akkor úgy kezeltek, mintha ezt csak kitalálnám, és minden tünetemet felsoroltatták, kb. teszteltek. Ez most elég tünet, vagy csak hisztizik?
Továbblépve ott az agorafóbia, ami a korábbi felsorolások közül nyeri a meccset. Magyarországon olyan nem létezik, hogy gyűlölsz emberek közé menni, mert igazán megerőltethetnéd magad. Mert például egy emberekkel tömött 4-6-oson mi baj történhetne. Vagy egy borzalmas hírű csomóponton, ahol muszáj áthaladnod gyalogosan. És arról már ne beszéljünk, ha attól hányingered van, ha valaki hozzád ér, véletlenül, vagy mert elkerülhetetlen a fantasztikus metrópótlón, ahol mindig heringparti van.
A mentális betegségek jobban jelen vannak a hétköznapokban, mint gondolnád
Persze, a fentiek eléggé elkanyarodnak a könyvtől, de kicsit elkapott a hév, és csak érzékeltetni szerettem volna, hogy a különc zongorista fickó esete nem egyedi, és sajnos teljesen jól le lehet képezni a kis magyar valóságra is. Persze, sokunknak nem adatik meg a ki nem mozdulás luxusa, helyette marad a valahogy muszáj ezt túlélni mantrája.
Mindezek mellett mégis azt éreztem a könyv olvasása során, hogy nagyon ügyesen igyekszik közelebb hozni ezeket a mentális problémákat az olvasókhoz, hogy léteznek, és hiába tűnnek úri murinak, sajnos nem azok.
Érintettként nagyon örülök, hogy így és ebben a formában született meg a könyv. Mert amellett, hogy természetesen furdalt a kíváncsiság, hogy mi történik Daniellel / Will-lel, van egy nagyon szép íve a gyógyulás felé vezető útjának is.
Összegzés
A Végtelen egy remek olvasmány egy elképzelt jövőről, melyben a lélekvándorlást tudományosan kutatják, és terápiás módszerként alkalmazzák ezeket az utazásokat. A fiktív történet mellett pedig ott van a nagyon is valóságos szorongás, pánikbetegség, és agorafóbia, mellyel a főhős küzd. És még jó néhány millió másik ember is világszerte.
Olvasás közben úgy éreztem, hogy azonnal tudni akarom Daniel és William történetét, mindemellett viszont mélyen át tudtam érezni azokat a mentális zavarokat, amikkel küzd. Ez pedig a regény egy másik nagyszerűsége, hogy érthetően és érzékenyen mutatja be, hogy milyen egy olyan ember élete, aki folyamatosan szorong, pánikrohamok kínozzák, és retteg emberek közé menni. Hogy hiába szeretne ezen változtatni, sajnos ez nem döntés kérdése, ahogyan a társadalom zöme gondolkodik.
Igazi karanténregény ez, főleg azoknak, akik szeretnék a felsoroltakat jobban megérteni. És persze azoknak is, akik a jelenlegi helyzetben visszavágynak az otthonuk biztonságot adó falai közé, amikor egyenesen elvárás volt, hogy ne mozdulj ki, nem pedig vágyálom.
A Végtelen egyszerre mesél el egy igazán gondolatébresztő történetet, és finoman edukál mindenkit, aki csak egy kicsit is nyitott erre.
Kiknek ajánlom?
Mindenkinek, aki úgy érzi, hogy a szorongás, a pánikbetegség, vagy akár az agorafóbia csak kitalált hiszti, és az emberek, akik ezekkel együtt élnek, csak jobban kellene akarniuk “normálisnak” lenni. Ajánlom azoknak is, akiket érdekel a lélekvándorlás témája, fiktív keretek között. És természetesen azoknak is szuper olvasmány lehet, akik a karanténokat pozitívumként élték meg, és a mostani világban sokszor gondolnak vissza azokra az időkre, amikor senki sem vegzálta őket, hogy igenis muszáj kitenni a lábad az utcára, még akkor is, ha lever tőle a víz.
Még több könyves kontentért csekkold a többi közösségi média felületem is!
Virginia Woolf Orlandója igazi klasszikus lett: az évszázadokon és életeken átnyúló szerelem és bodogságkeresés gondolata rabul ejtette az emberek fantáziáját. Szaszkó Gabriella ugyanezt a gondolatot járja körül új megközelítésben. Lehet, hogy egy újabb klasszikust tart a kezében az olvasó?
Daniel Pollack negyvenhárom éves zongoraművész, aki hat éve, felesége halála óta nem hagyta el tóparti háza biztonságát – agorafóbiában és szorongásban szenved. Tetőtéri hangszigetelt szobájában komponál, és albumokat készít. Tinédzser fiával, Aaronnal úgy élnek együtt, mint két idegen.
Minden megváltozik, amikor Danielt beválogatják egy kísérletbe. Egy új tudományos áttörés bebizonyította, hogy a lélekvándorlás létezik, és kifejlesztettek egy olyan szert, ami lehetővé teszi az utazást korábbi életekbe. Az orvostudomány így kívánja gyógyítani az előző életekből hozott traumákat. Daniel eleinte ellenáll, de mivel szeretne visszatalálni a fiához, végül úgy dönt, részt vesz a kísérletben és az ahhoz kapcsolódó terápiában. Bele is vág az életei közötti utazásokba, melyek során számos megrázó élményt kell újra megtapasztalnia, és sok titokra derül fény.
Időközben megjelenik az életében a fia barátnője, Hazel, akivel kapcsolata az első pillanattól kezdve különös, és csak egyre különösebb lesz. Összekeverednek a jelen és a múlt szálai, és kétségessé válik, hogy a kísérlet végül segítségére lesz-e Danielnek, vagy végképp romba dönti az életét.