Site icon Tekla blogol: életmód- és könyves blog

Colleen Hoover: It ​Ends with Us – Velünk véget ér (Velünk véget ér 1.)

Colleen Hoover: It ​Ends with Us – Velünk véget ér (Velünk véget ér 1.)

It ​Ends with Us – Velünk véget ér címmel jelent meg Colleen Hoover talán eddigi legnépszerűbb regénye. Lily, Atlas, és Ryle története önállóan is nagy népszerűséget vívott ki, azonban a TikTokon az egyik legnépszerűbb olvasmánnyá vált az utóbbi időszakban. Nem véletlenül, ugyanis CoHo édesanyja történetét emelte át a karaktereibe, ráadásul egy igen pozitív üzenettel zárul a kötet.

Mindenki követ el hibákat. Az ember jellemét nem a hibái határozzák meg, hanem az, hogy tanul-e ezekből a hibákból, vagy csak kifogásokat keres rájuk.

It ​Ends with Us – Velünk véget ér

Colleen Hoover regényeit nagyon szeretem. Leginkább azért, mert élvezetesen ír, nem utolsó sorban pedig mindig valamilyen társadalmi problémát boncolgat, amire a legtöbb esetben valamilyen tanulságos végkifejletet biztosít. A karakterei szerethetőek – vagy legalábbis valamilyen érzelmet mindig kiváltanak belőlem. A Velünk véget ér című regényt már olvastam korábban, de most újraolvastam, és nem bántam meg.

Lily egy erős, független nő, aki szép lassan építgeti az életét. Aztán egy véletlen folytán rátalál a szerelem Ryle személyében. Lassan közelednek egymáshoz, és igazi álompárnak tűnnek. Sőt, a srác testvére, Alyssa igazi jó barátnőjévé válik a lánynak. A szivárványos időszakban Lily elkezdi olvasni a régi naplóit, melyet még a szülői házban írt, és megjelenik a lány első szerelme, Atlas is. Atlas hajléktalan volt, akinek Lily segített, majd egy idő után Atlas támogatta Lilyt lelkileg. Ugyanis a lány apja terrorban tartotta a családját.

Egy idő után viszont Ryle is elkezd változni, és a korábban tökéletesnek hitt kapcsolaton megjelennek az első repedések. Lily pedig dilemma elé kerül: szereti a srácot, ugyanakkor retteg is tőle.

Attól, hogy valaki bánt bennünket, még nem szűnünk meg csak úgy szeretni. Nem az illető cselekedetei fájnak a legjobban, hanem a szeretet. Ha a tettek mögött nem lenne ott a szeretet, akkor kicsit könnyebb lenne elviselni a fájdalmat.

Történet arról, hogy a családon belüli erőszak miért nem fekete és fehér

Kívülállóként nagyon sokan nem érthetjük, hogy ott vannak a jelek, akkor miért nem hagyja el a bántalmazó partnert? Colleen Hoover a Velünk véget ér lapjain pedig pont erre igyekszik rávilágítani, hogy kívülről annyira egyszerűnek tűnhet ez az egész, ám a közepébe csöppenve egyáltalán nem fekete és fehér a helyzet.

Ugyanis egy ilyen kapcsolatnak rengeteg aspektusa van, főleg, ha csak azt nézzük, hogy Lily hogyan érkezett bele. Már alapvetően volt tapasztalata férfi felől érkező elnyomással és bántalmazással, s noha egy egészen talpraesett karakter a könyvben, mégis hihetetlen számára, hogy megismétlődhet a helyzet. Számomra a másik érdekes kérdés, amit a szituáció felvet az az, hogy alapvetően ki milyen személyiség. Van, aki az első pofon után kiadja a férfi útját, és van, aki szeretné elhinni, hogy ez csak egyetlen botlás volt. És a kettő között is rengeteg élethelyzet bújhat meg.

Kívülállóként könnyű azt hinni, hogy mi gondolkodás nélkül odébbállnánk, ha valaki rosszul bánna velünk. Könnyű kijelenteni, hogy nem tudnánk szeretni valakit, aki bánt bennünket, ha közben nem mi vagyunk szerelmesek abba az emberbe.

A rosszfiú romanticizálása

Nekem elég karakán véleményem van a bántalmazó kapcsolatokról (magam is hátat fordítottam egy ilyen szülőnek), emiatt pedig talán még inkább hihetetlen számomra, hogy vannak, akik Ryle magatartását elfogadhatónak, sőt, szexinek találják. Hogy hiába csak egy regény, mégis a jóképű, szexi orvos leírása semmissé teheti azt, ahogyan viselkedik. Hogy a nőt, akit elvileg védelmeznie kellene, szeretnie, ahelyett, hogy a biztonságot teremtené meg számára, pont ennek az ellenkezőjét teszi. Atlas pedig, aki a szerencsétlen lúzer amikor megismerjük, csináljon bármit, érjen el bármekkora teljesítményt, sosem lesz elég “szexi”.

Noha Colleen Hoover nem foglal konkrétan álláspontot, mégis a könyv címe, a Velünk véget ér az, ami a legerőteljesebb ebben az egész történetben.

Minden éjjel úgy sírom magam álomba, és azt suttogom a párnámba, hogy „csak ússz és evezz”. De nagyon nehéz úszni ha az ember úgy érzi hogy le van horgonyozva a fenékhez.

Összegzés

Az It ​Ends with Us – Velünk véget ér nem könnyű olvasmány, azonban mégis megéri kézbe venni. Mert rengeteg olyan üzenetet hordoz magában, mely sok olvasónak segítségül szolgálhat. Ennek a regénynek a központi témája a családon belüli erőszak, s noha nemcsak Lily kálváriáját követhetjük végig, hanem arra is fény derül, hogy benne lenni egy ilyen helyzetben közel sem fekete és fehér, mint amennyire kívülről annak tűnik. A Velünk véget ér nemcsak azoknak nyújthat lelki támogatást, akik a saját bőrükön tapasztaltak már hasonlót, hanem azoknak is, akik még csak hallottak róla. Mert sokszor egy segítő kéz, aki tudja, hogy hogyan segíthet, rengeteget számít.

Valószínűleg minden olvasónak van erről a regényről egy markáns véleménye – emiatt pedig remek választás lehet például könyvklubok számára is. Colleen viszont olvasás után teszi fel a pontot az i-re, ugyanis a szerzői utószóban leírja, hogy a Velünk véget ér részben az édesanyja története. És hogy ő is tapasztalta, hogy mennyire bonyolult lehet egy ilyen helyzet.

Azért is remek olvasmány a Velünk véget ér, mert nagyjából mindenki azt a szegletét viszi magával, ami a legjobban megérintette – függetlenül a központi problémától. És talán pont emiatt az én véleményem sem objektív – de mivel vélemény, ezért nem is akartam objektív maradni. De az 5 csillag jár ennek a történetnek.

A körforgás azért létezik, mert átkozottul nehéz kilépni belőle. Felfoghatatlan fájdalom és bátorság árán lehet csak letérni az ismerős útról. Néha könnyebbnek tűnik egyszerűen a kitaposott ösvényt követni ahelyett, hogy szembeszállnánk a félelmeinkkel, és belevetnénk magunkat az ismeretlenbe akkor is, ha egyáltalán nem biztos, hogy talpra fogunk érkezni.

Kiknek ajánlom?

Colleen Hoover-rajongóknak mindenképp! Illetve mindenkinek, aki érdeklődik a családon belüli erőszak regényes megjelenítése iránt. Továbbá azoknak is mindenképp ajánlom ezt a könyvet, akik nem tudnak erről sokat, de főleg érzelmileg szeretnék jobban megérteni mind a helyzetet, mind az áldozatokat, és azok tetteit, viselkedését.

Néha könnyebbnek tűnik egyszerűen a kitaposott ösvényt követni ahelyett, hogy szembeszállnánk a félelmeinkkel, és belevetnénk magunkat az ismeretlenbe akkor is, ha egyáltalán nem biztos, hogy talpra fogunk érkezni.

Még több könyves kontentért csekkold a többi közösségi média felületem is!

@teklakonyvei Replying to @.kingsza Team Ryle vagy team Atlas? Colleen Hoover: It Ends with Us – Velünk véget ér 📚 #booktokhungary #magyarbooktok #rubinpöttyös #colleenhoover #velünkvégetér #itendswithus #könyvmolyképző #könyvmolyképzőkiadó ♬ original sound – Tekla • 📚 & 👑

It ​Ends with Us – Velünk véget ér című könyv adatai

Néha az okozza a legtöbb fájdalmat, aki szeret.

Lilynek nem ment mindig könnyen a sora, de annál keményebben dolgozott, hogy olyan életet élhessen, amilyenre vágyik. Elhagyta a Maine állambeli kisvárost, ahol felnőtt; egyetemet végzett, és Bostonba költözött, ahol saját vállalkozásba kezdett. Amikor szikrázni kezd a levegő közte és a jóképű idegsebész, Ryle Kincaid között, Lily életében hirtelen minden túl szép lesz ahhoz, hogy igaz legyen.

Ryle magabiztos, makacs, kicsit talán arrogáns is, de emellett érzékeny, okos, és Lily a gyengéje – bár a kapcsolatoktól való viszolygása aggodalomra ad okot.

Lilyt mégsem csak az új kapcsolata foglalkoztatja. Rengeteget gondol Atlas Corriganre is – az első szerelmére, aki a hátrahagyott múltjához köti. A fiú, aki lelki társa és védelmezője volt, most újra feltűnik a színen, veszélyeztetve ezzel mindent, amit Lily és Ryle együtt felépített.

Ebben a merész és mélyen személyes regényben Colleen Hoover szívszorongató történetet tár elénk, ami új, izgalmas utakra vezeti őt magát mint írót is. A Velünk véget ér felejthetetlen mese a szerelemről, amiért nagy árat kell fizetni.

Add át magad a reménynek!

Exit mobile version