Site icon Tekla blogol: életmód- és könyves blog

Guillaume Musso: A brooklyni lány

Guillaume Musso: A brooklyni lány

A brooklyni lány címmel jelent meg Guillaume Musso legújabb regénye magyarul, melyet már nagyon vártam. Musso számomra komfortszerző, ami azt jelenti, hogy nem igazán olvasgatom a fülszöveget, mert tudom, hogy bármit is írjon, tetszeni fog. A brooklyni lány sem lógott ki ebből a sorból.

Olyan elszántan keressük a másik felünket, hogy elhisszük: képesek vagyunk megváltoztatni, átalakítani őt. Mintha a másik mellett mi is teljesebb, gazdagabb, nyitottabb emberré válnánk. Szép gondolat, de a gyakorlatban ritkán működik.

A brooklyni lány

Egy veszekedés vajon meddig fajulhat? Raphaël, a sikeres regényíró összeveszik kedvesével, Annával, majd a nő nyom nélkül eltűnik. Az utolsó beszélgetésük alkalmával a nő három elszenesedett hullát mutat a férfinak, azzal a kijelentéssel, hogy ő tette. Raphaël érzi, hogy valami nem stimmel, ezért nyugdíjazott rendőr baátját, Marcot hívja segítségül, hogy utánajárjon a rejtélynek, mely Annát lengi körbe. A nyomozás és a kalandok pedig itt kezdődnek.

A brooklyni lány tökéletesen illik Guillaume Musso stílusába, ugyanis az első oldalakon olvasóként fogalmam sem volt, hogy hova fog kifutni a történet. Egy dologban voltam biztos, hogy annyi csavar lesz a sztoriban, hogy képtelenség megtippelni a végkimenetelét. És őszintén szólva, nem is szoktam próbálkozni, mert inkább hagyom, hogy sodorjon magával a cselekmény szála.

Senki sem az, akinek tűnik

Ebben a regényben az egyik kulcsgondolat az, hogy mennyire ismerjük a szeretteinket? Vagy mennyire véljük ismerni őket? Ugyanis Anna egyáltalán nem az, akinek mondja magát. És ha ez nem lenne elég, akkor olvasás közben azon gondolkodtam, hogy az ő esetében abszolút bocsánatos “bűn” a személyazonossága elrejtése.

„Az ember nem gyengéd, szeretetre méltó lény” – írja Freud a Rossz közérzet a kultúrában című művében. Bizony, ember embernek farkasa. A saját fajtájának ellensége. Az emberi lélek mélyén erőszak, agresszivitás, halálösztön rejtőzik, és a vágy, hogy megalázza a másikat, és uralkodjon felette.

A brooklyni lány végére ezek a gondolatok megsokszorozódtak bennem, ahogyan kiderült, hogy mintha senki sem az lenne, akinek tűnik. Persze ebben az esetben azért erőteljesen érezhető, hogy fikció az egész, és a való életben kevésbé történhetne meg, hogy egy kisgyerekes író, és egy nyugalmazott rendőr még egy 10 éves döglött aktát is felgöngyölít, melynek szereplői között akad igen magas rangú köztisztviselő is. És nyilván annak a stábja, akik mindent megtesznek, hogy bizonyos dolgok ne kerüljenek nyilvánosságra.

De Musso erőssége pont ez: nem akarja a hétköznapiság látszatát kelteni, viszont egészen egyszerűen mesterien bánik a szavakkal. Személy szerint imádom a könyveit, mert tudom, hogy képtelenség nem egyben végigolvasni őket.

Összegzés

A brooklyni lány egy Franciaországon és Amerikán átívelő fordulatos nyomozás, vagy esetleg más szemszögből egy romantikus krimi, ha azt nézzük, hogy a főszereplő az eltűnt kedvesét próbálja megtalálni. A romantikus hosszú hétvége pedig egy szövevényes gyilkosságsorozathoz vezet el.

Tipikus Mussonak mondanám a regényt, abszolút azt kaptam, amire számítottam: érdekes és izgalmas történet, amibe azért jut egy csipetnyi szomorúság is.

Kiknek ajánlom?

Mindenkinek, aki kedveli Guillaume Musso regényeit. Ha esetleg még nem olvastál a szerzőtől, akkor is remek választás lehet A brooklyni lány, mely egy light krimi abból a szempontból, hogy a karakterek nyomoznak, rejtélyeket oldanak meg, azonban a véres részletek nem kapnak (akkora) fókuszt.

Még több könyves kontentért csekkold a többi közösségi média felületem is!

Mindenki titkol valamit. A titkaink is hozzánk tartoznak. Meghatározzák, hogy kik vagyunk, honnan jövünk, és mit hozunk magunkkal.

Sosem felejtem el azt a pillanatot. Előttünk a tenger. A fény megcsillant a végtelen horizonton. És akkor Anna azt kérdezte tőlem: Ha valami szörnyűséget követtem volna el, akkor is szeretnél? Mit válaszoltam volna?

Anna volt életem szerelme. Három hét volt hátra az esküvőnkig. Persze hogy szeretném, bármit tett is. Abban a pillanatban legalábbis így gondoltam. Ő azonban remegő kézzel keresgélt a tabletjén, és egy fényképet mutatott: Én tettem ezt.

Hogy mondhatjuk, hogy szeretünk valakit, ha képtelenek vagyunk megvédeni?

Guillaume Musso 11 éve megszakítás nélkül Franciaország első számú bestsellerszerzője. Regényeit több mint negyven nyelvre fordították le. Művei a világ minden táján vezetik az irodalmi sikerlistákat, kiadók és filmproducerek versengenek értük.

Exit mobile version