Site icon Tekla blogol: életmód- és könyves blog

Suleika Jaouad: Két királyság határán

Suleika Jaouad: Két királyság határán

Két királyság határán címmel jelent meg Suleika Jaouad memoárja, mely betegségéről, illetve a gyógyulása után a mindennapi életbe való visszatérésről szól. A letisztult, már-már vidámnak mondható borító azonban egy igazán kemény olvasmányt rejt. A The New York Times Life Interrupted című rovatába publikáló szerző kendőzetlen őszinteséggel és optimizmussal írja le, hogy milyen volt az a csaknem négy év, melyet az életéért folytatott küzdelemmel töltött.

Két királyság határán

Suleika egy fiatal, 22 éves nő, aki épp végzett az egyetemen, és valamilyen karriert próbál építeni magának. Nem elégedett a New York-i jogi asszisztensi munkájával, ahol gyakorlatilag csak fénymásol és kávét főz, ezért megpályáz egy párizsi állást. Felveszik, és Franciaországba költözik.

Ha nem is megszokott, azonban teljesen átlagosnak mondható életet vázol fel a szerző, melyet néhány dolog beárnyékol. Iszonyatosan viszket a bőre, mindemellett krónikus fáradtsággal küzd. Ennek ellenére teljesíti a napi feladatait, sőt, a szerelem is rátalál. Azonban a folyamatos rosszulléteit kezdik kivizsgálni, a diagnózis pedig letaglózó: leukémia.

Life Interrupted, azaz Megszakított élet címmel kezd publikálni később a The New York Times-ba, és ez a cím tökéletesen leírja a memoárt is, melyben négy évig az életéért küzd. Eközben pedig a külvilág elidegenedik tőle, a kemoterápián és a kórházban töltött hosszú idő mintha ellopná a fiatalságát.

Egy betegség fájóan őszinte krónikája

Úgy gondolom, hogy a rák is egy azon tabutémák közül, melyről egészen egyszerűen kényelmetlen beszélni. Akik küzdenek vele, stigmatizálódnak, akik szerencsések, és csak hallomásból tudják hogy létezik a kór, viszont sokszor elképzelni sem tudják, hogy milyen árat követel a túlélés. Már ha a beteg túléli. És részben ez a legmeghökkentőbb és legnagyszerűbb üzenete ennek a könyvnek, hogy a rákkal való küzdelem, a kemó, nem csak abból áll, hogy a beteg gyenge, és kihullik a haja.

Kényelmetlen olvasmány? Igen. Közben óhatatlanul számot vet az olvasó a saját életével? Valószínűleg. Ráadásul társadalmilag és szociálisan is megkérdőjelezhető, hogy vajon kinek mennyi esélye van a túlélésre. Mióta TikTokozok, azóta az egyik legmarkánsabb élményem, hogy amerikaiak számolnak be az amerikai egészségügyi rendszer hanyatlásáról, hogy egy egyszerű kéztörés is csillagászati összegekre rúghat. És akkor gondoljunk bele, hogy egy többéves rákkezelésnek milyen költségei lehetnek. Feltéve ha az ember nem szerencsés, és Suleika esetében épp igénbe tudja venni az apja biztosítását. Néhány félmondat erejéig letaglózó volt, ahogyan megemlítette, hogy ha ez nem lenne, ő már nem élne…

Suleika kegyetlenül őszintén ír a Két királyság határán című memoárban arról, hogy mivel járt ez a négy év, melyet a betegsége követelt magának. És a szövegben az volt a furcsa, hogy néha elfutotta a könny a szemem, de mégis alig tudtam letenni olvasás közben.

Túlélheti a szerelem a betegséget?

Talán furcsán hangzik, de úgy gondolom, hogy Suleika valamilyen szinten nagyon szerencsés. Ott voltak/vannak a szülei, a barátai, nem utolsó sorban Will, a szerelme is támogatta. Utóbbi kapcsán a Két királyság határán talán egy másik hatalmas tanulsága, hogy milyen hatása lehet egy hosszú betegségnek az egyénre, illetve a párkapcsolatra. Hogy mennyire boríthatja fel az egyensúlyt az, amikor a társ már nemcsak társ, hanem ápoló, beteggondozó is. Mennyi terhet róhatunk a másikra?

A regény szépsége az, hogy a végén Suleika számot vet az akkori, és a jelenlegi érzéseivel. Leírja, hogy mit és hol rontott el, nem utolsó sorban pedig ez alapján kirajzoldik az is, hogy a beteg személy személyisége is megváltozik a kezelések alatt. És sajnos ez valamilyen szinten természetes.

Száznapos autós túra Amerika-szerte

Noha a Két királyság határán tökéletesen bemutatja, hogy a rákból való felépülés nem egyik napról a másikra történik, de a kötet második fele mégis egy roadtripről szól. Az élet, a szabdság ünneplése, és találkozás azokkal az emberekkel, akik írtak Suleikának a betegsége alatt, ismeretlenül is. A cím pedig itt válik egyértelművé. A két királyság a betegség és az egészség, azonban ő jelenleg még valahol a kettő között tartózkodik.

Oscarral, a kutyájával vág bele az utazásba, akit az otthoni lábadozása alatt vett magához. Egyébként állatbarátként csak bólogatni tudtam, hogy rengeteget segíthet egy kisállat a gyógyulásban, vagy akár a mindennapokkal való megküzdésben mentálisan is.

Az utazás krónikája alatt pedig számomra méginkább kiszélesedett a könyv. Találkozik világvégére készülő családdal, halálsoron élő rabbal, rákból felépült tanárral, és sok más, igen érdekes emberrel, akiknek a története megjelenik a Két királyság határában.

Összegzés

Nehéz, de mégis csodálatos olvasmány a Két királyság határán. Érzelmileg megterhelő, azonban valamilyen szinten mégis felemelő, hogy az akaraterő, az életigenlés mennyire erősen van jelen ebben a fiatal nőben. Nem utolsó sorban folyamatosan az járt a fejemben, hogy mennyire szerencsés vagyok, hogy egészséges vagyok. És hogy ezt alapvetően mennyire nem értékeljük, mert természetesnek vesszük.

Suleika bátorsága, optimizmusa, és tettvágya mindannyiunknak példaértékű lehet, nem utolsó sorban pedig kendőzetlenül mutatja be azt a közel négy évet, melyet a rákkal való küzdelemmel töltött. Ír arról, hogy napról napra, eredményről eredményre küzdött, és ír arról is, hogy a kórházban megismert barátai közül nem mindenki volt ennyire szerencsés.

Mindemellett fontos olvasmánynak tartom, mégpedig a rákbetegek stigmatizációja miatt, mellyel a szerző is küzdött.

Kiknek ajánlom?

Mindenkinek, aki kedveli az életrajzi / memoár regényeket, és aki nem ijed meg egy lelkileg megterhelőbb olvasmánytól. Ajánlom azoknak, akik a rákkal való küzdelemről szeretnének olvasni, és kicsit többet szeretnének tudni a színes-szagos cikkek vázlatainál. És ajánlom akkor is, ha egy kissé meghökkentőbb olvasmányt keresel, ami rádöbbent arra, hogy tulajdonképpen bármi is történik, szerencsés vagy, mert egészséges vagy.

Még több könyves kontentért csekkold a többi közösségi média felületem is!

A Két királyság határán adatai

Reménnyel teli kötet mindazoknak, akik néztek már szembe betegséggel vagy veszteséggel

Azon nyáron, amikor Suleika Jaouad lediplomázott a Princeton egyetemen, ahol közel-keleti tanulmányokat folytatott, arra készült, hogy elkezdi a felnőttek életét élni; szerelmes lett és Párizsba költözött, hogy valóra váltsa régóta dédelgetett álmát, és haditudósító legyen. Ám hamarosan egy egészen másféle háborús övezetben találta magát. Néhány héttel a huszonharmadik születésnapja előtt kiderült: leukémiája van, és a túlélés esélye harmincöt százalék. Az élet, amelyet elképzelt magának, egyetlen szempillantás alatt semmivé foszlott. Az ezután következő négy évet nagyrészt kórházi ágyakban töltötte, és az életéért vívott harcáról az Emmy-díjjal kitüntetett Life, Interrupted (Megszakított élet) című, a New York Times-ban vezetett rovatában tudósított.

Ezerötszáz napot töltött el úgy, hogy egyetlen cél lebegett a szeme előtt: túlélni, bármi áron. És miután túlélte, ráébredt, hogy fogalma sincs, hogyan kellene élnie. Hogyan legyen képes mindazok után, amin keresztülment, visszatérni az életbe? Hogyan nyerhetné vissza mindazt, amit elveszített?

Suleika Jaouad arra vállalkozott, hogy új társa, Oscar, egy örökbefogadott kutya társaságában beutazza Amerikát, és száz nap alatt tizenötezer mérföldet tesz meg egy lakóautóval. Elhatározta, hogy találkozik azokkal az ismeretlenekkel, akik a kórházban töltött években írtak neki: egy floridai kamaszlánnyal, aki ugyancsak a rákkal vívott harcot, egy fiát gyászoló kaliforniai tanárral, és egy texasi halálra ítélttel, aki éveket raboskodott magánzárkában. Utazása ráébresztette Jaouadot arra, hogy a beteg és az egészséges emberek között húzódó határ illékony, és hogy legtöbbünk e két birodalom között ingázik egész életében.

A Két királyság határán szívbe markoló krónikája a betegségnek és a gyógyulásnak, melyben Jaouad nagy szenvedéllyel és érzékenységgel tárja fel, hogy mit jelent túlélőnek lenni és újrakezdeni.

Exit mobile version