Talán nincs olyan, aki ne hallott volna még a Szólíts a neveden című regényről. André Aciman története mintha egycsapásra klasszikussá vált volna, mintha mindenki imádná a könyvet és a filmet is. Pár évvel lemaradva, de én is elolvastam a Szólíts a nevedent, és nekem sajnos nem igazán tetszett. Tökéletesen megértem a rajongást, de ez ebben a formában nagyon nem az én asztalom volt.
Szólíts a neveden
A történet két fiú – egy kamasz és egy korai huszonéves – közötti vonzalmat és szerelmet meséli el. Eleinte tulajdonképpen a fiatalabb epekedése és sóvárgása Oliver iránt, aki mintha szélvész módjára robbant volna be az életébe. Elio családja nyaranta vendégül lát egy-egy kutatót, aki megkapja Elio szobáját, és hat héten keresztül élvezheti a dolce vitát. Eközben természetesen foglalkozik a projektjével – jelen esetben Oliver a könyve írásával –, ám nyilvánvalóan teljesen más érzés az olasz tengerparton írni, mint otthon, Amerikában.
A regény első fele Elio epekedése a fiú iránt, mely szinte minden részletet megoszt azzal kapcsolatosan, hogy nem meri bevallani Olivernek az érzéseit, ám mégis szeretné minél közelebb tudni magához a fiút. Egy idő után eljön az áttörés, a vallomás, és kiderül, hogy kölcsönös a vonzalom.
A regény egyik szépsége az, hogy nem a szexuális hovatartozáson van a fókusz, még ha két fiú szerelmét is meséli el a Szólíts a neveden. A szerelmen és az érzéseken van a hangsúly, ettől függetlenül viszont nekem nagyon tetszett, hogy azért megmutatta, hogy mennyire nem egyszerű a külvilág felé felvállalni az érzéseiket és egymást.
Egy szerelem krónikája a legapróbb részletekbe menően
Olvasás közben nem igazán tudtam eldönteni, hogy túlkoros vagyok-e ehhez a történethez, vagy tényleg helyenként igencsak feszegette a tűrőképességem határait. Mert ez az eszeveszett vágyódás sokszor már sok volt. Elhiszem, hogy nehéz felfedni az érzéseket, de van az a pont, amikor akármennyire is romantikus egy regény, az olvasó várja, hogy történjen valami. Amikor pedig megtörténik, akkor lehet, hogy sokkolóan hat az a mélység, ahol például egymás székletét nézegetik. Nem vagyok prűd, de azt hiszem, engem ennél a pontnál vesztett el a könyv.
Alapvetően semmi problémám a lassan kibontakozó regényekkel, viszont a Szólíts a neveden tulajdonképpen egy olyan érzelmi vágyódást ír le nagyon hosszasan, ami számomra azért érthetetlen, mert teljesen más habitusú ember vagyok. Vagy lehet, hogy bőven kinőve a tinédzserkorból túlkoros ahhoz, hogy úgy gondoljam, megéri valaki után futni úgy, hogy egy szót sem szólsz. Édesanyámnak volt az a mondása, hogy néma gyereknek anyja se érti a szavát, és szerintem ez tökéletesen passzol erre a cselekményre.
Persze, az első szerelem más, mint a többi, és ha valamit ki kellene emelnem mint pozitívumot, akkor ez az, hogy annak minden gyötrelmét és szépségét ábrázolja. De nem ferdítem a dolgokat, sajnos ez sem tudott nekem akkora pluszt adni az olvasmányélményhez, hogy kedveljem a Szólíts a nevedent.
Talán a filmadaptáció más, jobb. Talán a film megnézése után a könyv is többet ad. Nekem önmagában a regény nem nyerte el a tetszésem sajnos.
Kiknek ajánlom?
Mivel ez egy LMBTQ regény, ezért a jelenlegi törvények szerint nem mondhatom, hogy a tinédzsereknek ajánlom, akik az első szerelem előtt/alatt/után vannak. Úgyhogy azt írom, hogy azoknak a fiataloknak ajánlom, akik az első szerelem megtapasztalása előtt/ közben/éppencsak utána vannak. Talán ők azok, akik igazán át tudják érezni Elio vágyódását. Ha LMBTQ regényt kerestek, érdemes kézbe venni, és akkor is, ha a romantikus műfaj mellett olvasás közben egy kicsit a forró nyári olasz tengerparton szeretnétek érezni magatokat.
Még több könyves kontentért csekkold a többi közösségi média felületem is!
André Aciman olasz riviérán játszódó regénye egy kamasz fiú és a családi nyaralóvendég, egy ifjú amerikai kutató között váratlanul kibontakozó, elsöprő szerelem története. A vonzalom, amelynek következményeivel egyelőre képtelenek szembenézni, felkészületlenül éri a fiatalokat. Az együtt töltött nyári hetek során mindketten küzdenek saját érzéseikkel, egyszerre tartva környezetüktől és saját maguktól. Vakmerően igyekeznek elérni azt, amiről sejtik, talán soha többé nem adatik meg nekik: a két ember közötti legteljesebb egységet.
A Szólíts a neveden korunk egyik legcsodálatosabb szerelmi története, amely egy csapásra klasszikussá vált.