Site icon Tekla blogol: életmód- és könyves blog

Julia Quinn: A ​herceg és én (Bridgerton család 1.)

Julia Quinn: A ​herceg és én (Bridgerton család 1.)

A herceg és én 2020 végén, a netflixes sorozatnak hála hatalmasat robbant könyves formátumban is. A Bridgerton család-sorozat első része angolul 2000-ben jelent meg, azonban a sorozat adaptációja ráirányította a figyelmet Julia Quinn munkásságára. Bevallom, először én is szkeptikus voltam mind a sorozattal, mind a könyvekkel kapcsolatosan, de győzött a kíváncsiságom. És nem csalódtam.

A ​herceg és én

A prológusban Simon Basset hányattatott gyerekkorát ismerhetjük meg, majd ugrunk egy nagyot, egészen 1813. áprilisáig, amikor is Lady Whistledown bemutatja a Bridgerton családot. A fura famíliában nyolc gyermek van, akiket abc sorrendben nevezett el a vikomt és a vikomtesz. A herceg és én a legidősebb lány, Daphne, és a prológusban megismert Simon története.

A sorozat gerincét Lady Whistledown társasági lapja adja, mely egy röplap, eleinte újságnak nehezen nevezhető. Később a társasági pletykákra egyre éhesebb osztály érdeklődése által már rendszeresen, pénzért megvásárolható lappá növi ki magát. Az egyik konfliktusforrást pedig ez adja: Lady Whistledown pletykára éhes szemei elől semmi sem maradhat rejtve, és egy ballépés akár megbélyegzéssel is járhat a jó nevű családok számára.

A szerző figyelmét azonban az sem kerüli el, amikor egy herceg érkezik az 1813-as szezonra, aki ráadásul még nőtlen! A lányaikat férjhez adni próbáló anyák tömege elől kell menekülnie, miközben Daphne Bridgertonnak pont kapóra jön bátyja barátja, akivel egyezséget kötnek. Ha a férfi eljátssza, hogy érdeklődik iránta, úgy a lányra is jobb kérők figyelnek fel. Amíg már nem csak színlelés marad egymás kerülgetéséből.

A történelem és a modern kor vegyítése némi humorral

Talán így lehetne röviden és tömören összefoglalni nemcsak A herceg és én című regényt, de az egész sorozatot is. Bevallom, nekem azért voltak fenntartásaim a könyvekkel kapcsolatosan, mert valami olyasmi elképzelésem volt, hogy egy nyálas romantikától csöpögő valami, ami viszont nagyon nem az én világom. De annyira kíváncsi voltam, hogy mindenképp adni akartam egy esélyt a sztorinak. És mennyire örülök ennek! Mert ha hozzám hasonlóan nem kedvelitek a tocsogó romantikát, akkor bátran ajánlom a Bridgerton-sorozatot, ugyanis szó sincs benne ilyesmiről.

Természetesen a lányaikat kiházasítani kívánó édesanyák, a társasági szezon, és a minél jobb ajánlatok tartogatnak némi romantikát, azonban nem ezen van a fő hangsúly. A regény egyik számomra hangsúlyos része a humor volt. Ami pedig szöget ütött a fejembe az az, hogy a történelmi helyeket modernen és lazán kezeli a szerző, ennek a kettőnek az elegye pedig zseniálisan olvasmányos regényre sikerült. A herceg és én pedig Daphne és Simon macska-egér játéka.

Ha pedig közelebbről szemlélem a történetet, akkor a prológus tökéletes keretet ad a regénynek. Adott egy kisfiú, akinek az a tapasztalata, hogy a család rossz, és csak fájdalmat okozhat neki. Adott egy lány, akinek mindene a szerető családja. A vágya pedig az, hogy hasonló családot hozzon létre a saját házasságában. Talán teljesen kikövetkeztethető, hogy Daphne és Simon összeházasodnak, és véleményem szerint itt nem ennek a ténye a fontos, hanem hogy hogyan jutnak el odáig.

Egy könnyed, humoros regény, amiben azért benne van egy egészen komoly téma is, illetve annak feloldása. Így pedig nem csoda, hogy meghódította a világot Bridgertonék története.

Összegzés

Előbb olvastam a könyvet, mint hogy megnéztem a sorozatot. Ennek pedig már csak azért is örülök, mert a sorozat kissé felszínes talán a könyvhöz, illetve Simon és Daphne történetéhez képest. Ó, és a sorozat végén kiderül, hogy kicsoda Lady Whistledown, ami viszont csak a negyedik regényben lesz benne. Szóval inkább az olvasást ajánlom, ha dilemmáztok.

Egy nagyon olvasmányos regényről van szó, részben a stílus, részben a cselekmény miatt. Egészen egyszerűen tudni akartam, hogy mi történik a következő oldalon, ezért pedig alig tudtam letenni a könyvet olvasás közben. Nem utolsó sorban pedig csupa szerethető és tökös karakter szerepel benne, egy olyan korban, amikor a nőknek nem igazán lehetett szavuk. Talán részben ez is az oka, hogy megnyerte a szívem a könyvsorozat.

Nagyon örülök neki, hogy győzött a kíváncsiságom a regénnyel kapcsolatban, mert egy igazán szerethető sorozatra akadtam A herceg és énnel. Könnyű és élvezetes kikapcsolódás.

A Bridgerton család kötetei, sorrendben:
  1. A herceg és én
  2. A vikomt, aki engem szeretett
  3. Tisztességes ajánlat
  4. Mr. Bridgerton csábítása
  5. Sir Phillipnek szeretettel
  6. Julia Quinn: Rossz kor
  7. Csókja megmondja
  8. Esküvő lesz
  9. És boldogan éltek
Kiknek ajánlom?

Ha szereted a romantikus regényeket, akkor ajánlom A herceg és én című regényt. Ha hozzám hasonlóan nem kedveled a nyálas romantikust, akkor is bátran vedd kézbe A herceg és ént, főleg, ha a történelmi fikció is közel áll hozzád. Ha tetszett a sorozat, akkor is érdemes lehet elolvasni még a második évad előtt a Bridgerton család sorozatot. No és persze akkor is remek olvasmány lehet, ha szereted a könnyed és humoros történeteket.

Még több könyves kontentért csekkold a többi közösségi média felületem is!

A regény alapján készült sorozat 2020 decemberétől látható a Netflixen.

Létezik-e nagyobb kihívás a londoni előkelő társaság ambiciózus anyái számára, mint egy nőtlen herceg, akihez lányukat örömest feleségül adnák?

Minden jel arra mutat, hogy Simon Basset meg fogja kérni legjobb barátja húga, a bájos és okos Daphne Bridgerton kezét. Ami csak kettejük titka: házasságról szó sincs, csak így kívánják Simontól távol tartani a lányaikat férjhez adni kívánó, igen aktív társasági hölgyeket. Daphne pedig, mivel hercegi udvarló találta kívánatosnak, később alkalmas kérőket kaphat.

Ám miközben Daphne sorra keringőzi Simonnal a bálokat, igen nehéz arra gondolnia, hogy az egész csak színlelés. A férfi ravaszkás mosolya talán, de tekintete felragyogása bizonyosan azt a hatást éri el, hogy Daphne beleszeret a szép hercegbe. Ez már egyáltalán nem színlelés. A lány a lehetetlennel próbálkozik: megpróbálja meggyőzni a gyönyörű szoknyavadászt, hogy okos kis tervüket némiképp módosítaniuk kell, és semmi nem olyan jó, mint szerelmesnek lenni…

Exit mobile version