Megfojtott ​virágok – Az amerikai bűnüldözés legsötétebb fejezete és az FBI születése címmel jelent meg David Grann regénye 2019-ben magyarul. Bevallom, indiánokról nem olvastam még, ám ez a kötet nem is egy szokványos kiadvány: nem mese, és nem is kalandregény, hanem a kőkemény valóságot tárja az olvasó elé a múlt század egyik legsötétebb időszakáról. A dokumentumregény másik szépsége, hogy nagyon sok korabeli fotó található benne, amivel számomra sokkal személyesebbé vált a történet.

Megfojtott ​virágok

Tudtátok, hogy hogyan született az FBI? Én nem, pedig szinte az összes amerikai filmben, vagy Amerikában játszódó regényben legalább említés szintjén megjelenik a Szövetségi Nyomozóiroda, ami a bűnözők szemszögéből nézve maga a mumus. Az iroda születése az egyik legvéresebb gyilkosságsorozathoz kapcsolódik, mely az oszázs indiánok ellen elkövetett talán legszörnyűbb bűntény.

Szerintem az első bűn, amit az indiánok ellen elkövettek ebben a történetben, az áttelepítés, ám a történelmi tanulmányainkból tudhatjuk, hogy messze nem ez volt a legbrutálisabb. Az oszázs indiánok első gondolatra szerencséje – majd a kötetből kiderül, hogy talán a legnagyobb szerencsétlensége – az volt, hogy az új hazájukban, Oklahoma államban tetemes mennyiségű olajat találtak a földjeik alatt. Az Egyesült Államok törvényei szerint azonban az ebből befolyó pénz az indiánokat illette. Volna. A fess üzletemberek bőrébe bújt bűnözők ezt viszont tökéletesen ki tudták játszani azzal, hogy az indiánok fölé gyámokat tűztek ki, mondván nem elég értelmesek, hogy egyedül is tudják a pénzüket kezelni. A sikkasztási hullám pedig ezzel kezdetét is vette. Több indián hiába volt dollármilliomos, a gyámjaiknak köszönhetően mégis éheztek és nyomorogtak.

Azok az indiánok, akik valamilyen módon mégis hozzájutottak a pénzükhöz, sorozatosan kezdtek eltűnni, vagy éppen az idő előrehaladtával egyre kevésbé leplezett módon haltak meg. A Megfojtott virágok egy Mollie nevű indián nő családját helyezi középpontba, ahová fehérek házasodtak be azzal a nem titkolt szándékkal, hogy az asszonyokat meggyilkolják, és ezzel a vagyon és a jogok rájuk szállnak. Természetesen nemcsak Mollie családja volt elszenvedője a gyilkosságsorozatnak, hanem gyakorlatilag minden indián, illetve azok is, akik kísérletet tettek a tettesek kilétének felderítésére.

Amikor már nem lehet félrenézni

Talán a legmeghökkentőbb az volt számomra a Megfojtott virágokban, hogy nem olyan régi a történet. Cirka száz évvel ezelőtt játszódik, amikor hetekig, hónapokig, évekig nézték tétlenül ezeket a szörnyűségeket. Az illetékeseknek eleinte fogalmuk sem volt arról, hogy hogyan lépjenek fel mindezek ellen. A könyvből kiderül, hogy később sem sikerült maradéktalanul felgöngyölíteni az ügyet, csak néhány gyilkosságot tudtak megoldani a sokból. Az FBI megalakulásának ténye sem volt célravezetőbb, hiszen nagyon hosszú dő telt el a megalakulás és a tettesek kézrekerítése között. Nyilván nagyon sok tényező közrejátszott, viszont laikusként tényleg szörnyű belegondolni ebbe az egészbe.

Mivel a nem is olyan távoli múltról van szó, így a Megfojtott virágok tele van korabeli képekkel, szinte az összes szereplőről, és sok eseményt is megörökítettek. Számomra ez nagyon sokat adott az olvasásélményhez, hiszen teljesen más úgy olvasni róla, hogy látja az ember a tényleges szereplőket. A szerző, David Grann rengeteg időt ölt abba, hogy összefoglalja a történteket az utókor számára. Mindezt pedig olyan stílusban meséli el a Megfojtott virágokban, ami a maga brutális módján élvezhető és olvasmányos, nem utolsó sorban pedig végig érződik, hogy hihetetlenül alapos.

Talán a téma nem annyira hívogató, mint egy krimi, melyről tudjuk, hogy fikció, de érdemes adni neki egy esélyt, hiszen egy olyan történelemórát tarthat a kezében az olvasó, amiről a magyar gimnáziumokban még csak érintve sem esik szó. Örülök, hogy lehetőségem volt elolvasni, hiszen talán én sem vettem volna le a könyvesboltban a polcról ajánlás nélkül.

Kiknek ajánlom?

Ha érdekel a múlt század történelme, mindenképpen érdemes elolvasni a Megfojtott virágokat. Amennyiben érdeklődsz az elnyomott kisebbségek története után, akkor is tökéletes olvasmány lehet. És akkor is, ha szimplán csak szeretnéd tágítani a tudásod.

A könyv alapján készült film 2022-ben érkezik, véleményem szerint arra is érdemes lehet odafigyelni.

Még több könyves kontentért csekkold a többi közösségi média felületem is!

David Grann: Megfojtott ​virágok

National Book Award jelölés

A kötet alapján Martin Scorsese forgat filmet Leonardo DiCaprióval a főszerepben

Amikor az 1920-as években kiderült, hogy az oklahomai oszázs indiántörzs “művelésre alkalmatlannak” nyilvánított földje alatt az Egyesült Államok legnagyobb olajkészlete húzódik, a törzs tagjai hirtelen a világ leggazdagabb embereivé váltak. Kalandorok és vállalkozók sokasága lepte el a vidéket, hogy a korabeli sajtót idézve a “rézbőrű milliárdosoktól” bérbe vett földeken meggazdagodjon.

Ám egyszer csak valami egészen hátborzongató történt.

A törzs tagjait egymás után meggyilkolták – volt, akit megmérgeztek vagy lelőttek, mást a vonat elé löktek. És azok is meghaltak, akik kérdéseket tettek fel vagy nyomozni próbáltak a rejtélyes halálesetekben.

David Grann hosszú éveken át kutatott levéltárakban és nyomozott a helyszínen, hogy megismerje az amerikai bűnüldözés legsötétebb fejezetét, amely összefonódott az FBI megszületésével is. A nyomozóiroda első jelentős gyilkossági ügyében a fiatal és ambiciózus új igazgató, J. Edgar Hoover a legújabb technológiától kezdve a fedett ügynökökön át mindent bevetett, hogy sikert tudjon felmutatni, és ezzel igazolja az FBI létét.

A nyomozás során felszínre került bűnök még a legedzettebb ügynökök gyomrát is megfeküdték.