Site icon Tekla blogol: életmód- és könyves blog

Carnarvon grófnéja: Lady Almina és a valódi Downton Abbey

Carnarvon grófnéja: Lady Almina és a valódi Downton Abbey

Lady Almina és a valódi Downton Abbey címmel jelent meg ez a viszonylag rövid könyv, mely a Downton Abbey helyszínéül szolgáló Highclere kastély valódi lakóiról szól. Lady Almina életét követi az 1800-as évek végétől a fia, a hatodik gróf grófságának kezdetéig. Bepillantás az angol arisztokrácia mindennapjaiba, Arthur de Rothschild törvénytelen lányának felemelkedése, továbbá az első világháború hatásai a családra.

Lady Almina és a valódi Downton Abbey

Bevallom, én nem vagyok Downton Abbey-rajongó. Talán egy részt láttam sok évvel ezelőtt, és nem igazán fogott meg annyira, hogy folytassam. Ettől függetlenül kíváncsi voltam a Lady Almina és a valódi Downton Abbey című kötetre, mert egyrészt egy letűnt, azért nem annyira messzi kort ábrázol, másrészt pedig az életrajzokat, élettörténeteket egyre jobban kedvelem. Továbbá a történelem kapcsán mindig is az érdekelt, hogy azok az emberek hogya éltek. Hogyan menedzselték a mindennapokat, hogyan zajlott egy napjuk, ami nekünk természetes a mai kor vívmányaival, azt ők hogyan máshogy oldották meg.

A kötet Lady Almina bemutatásával indul, ahol a fiatal lány megismerkedik lord Carnarvonnal, az ötödik gróffal, majd egybekelnek. A nő társadalmi státusa kifogásolható, nyílt titok, hogy Arthur de Rothschild törvénytelen gyermeke, emiatt pedig nagyon is megfontoltan kell lépkednie a társaságban. Lord Carnarvon pénze már igencsak a végét járja, így ez a házasság egyfajta üzlet is: Almina hozománya, és apja folyamatos támogatása megmenti Highclere-t, míg a gróf rangja felemeli Alminát, hogy makulátlan lehessen a becsülete.

Az arisztokrácia csetlés-botlása mellett a könyv jó része értekezk az I. világháborúról, illetve lady Almina ápolónői szerepében abban. Továbbá lord Carnarvon többéves egyiptomi ásatásait is nyomon követhetjük, míg végül ő leli meg Tutanhamon sírját nem sokkal halála előtt.

Az arisztokraták hétköznapjai és a háború

Tulajdonképpen két részre tudnám osztani a könyvet. Az elején a karakterek bemutatása, az egymáshoz való viszonyuk, továbbá a mindennapi élet és a birtok fenntartása kerül középpontba. Ezzel szemben a második részben az I. világháború nagyon részletes bemutatása a téma, amivel alapvetően nem lenne gond, viszont nem számítottam rá. Ráadásul a háborús oldalak egy idő után olyan érzést keltettek, mintha gimnáziumi, bővített történelemkönyvet forgattam volna. A háborús fejezetek Almina ápolói munkásságát hivatottak bemutatni, hogy a Highclere kastélyt kórházzá alakította, majd később a kórház Londonba került áthelyezésre.

Almina munkásságán túl azonban hosszan értekezett a szerző a háborúról is, hogy mely csatában mi történt, még akkor is, ha az igencsak közvetetten kapcsolódott bármely főszereplőhöz, vagy akár a kastélyban, vagy akörül dolgozókhoz. Ezek a részek pedig bevallom, kifejezetten untattak. Szörnyű volt az I. világháború, sokkal kevesebb szó esik róla, mint a másodikról, azonban úgy gondolom, hogy a Lady Almina és a valódi Downton Abbey olvasótábora nem feltétlenül lesz kíváncsi ezekre a dolgokra ennyire részletesen.

Mindeközben lord Carnarvon Egyiptomban ásatott, a fáráók kincse után kutatott sok évig, eszméletlen mennyiségű pénzt beleölve a hobbijába. Végül felfedezték Tutanhamon sértetlen sírját, azonban a lord nem sokkal később elhunyt. Keringtek pletykák a fáráók átkáról, viszont a könyv alapján szerintem inkább malária lehetett a betegsége oka, vagy legalábbis ezt sejteti a szerző.

Összegzés

Összességében tetszett a könyv. Tetszett Highclere mindennpjainak bemutatása, hogy nemcsak az úr és az úrnő, de a szolgálók napjairól is szó esett. Almina is szimpatikus volt, amikor már látta, hogy a háború elkerülhetetlen, akkor azonnal intézkedett Highclere kórházzá alakításának ügyében. Ezzel pedig rengeteg embert megmentve, elősegítve a gyóyulásukat.

Olvasás közben viszont néha abszurdnak hatott a nő viszonya a pénzzel. Egy-két hét alatt elköltött 10-20 ezer fontot, mely átszámolva mai árfolyamra, több százmillió forintnak felelne meg. Amikor felbukkant az apjánál, hogy többet kérjen, az kicsit megcsóválta a fejét, hogy na de Almina, majd írta a következő csekket. Lord Carnarvon több mint 50 ezer fontot fordított az egyiptomi ásatásra, ez szerepel a könyvben, mai árfolyamon körülbelül négymilliárd forintnak felelne meg. Eközben egy átlagos szolga éves bére 12, míg a szakácsnő éves bére 25 font volt a kastényban.

Ettől függetlenül a könyvben nagyon szépen kirajzolódik, hogy arisztokrácia és pénz ide vagy oda, ezeket az embereket is súlytották betegségek, veszteség, gyász. Tulajdonképpen a mai időszak milliárdosai, billiárdosainak életvitelét hiába bíráljuk (lásd Bill Gates, Jeff Bezos, stb.), ez az élet- és létforma nem újkeletű, csak a krtársaink vannak szem előtt, nem a 20. század arisztokratái.

Örülök, hogy elolvastam a Lady Almina és a valódi Downton Abbey című kötetet, minden – számomra – hibájával együtt is remek olvasmány volt.

Kiknek ajánlom?

Ha szereted a Downton Abbey sorozatot, akkor valószínűleg tetszeni fog a helyszín, illetve annak valódi lakóinak története. Ha a sorozatot nem ismered, de hozzám hasonlóan szeretsz történelmi személyekről, illetve azok életéről olvasni, akkor is remek olvasmány lehet. Ha pedig az I. világháború témája is foglalkoztat ezeken túl, akkor szerintem egyenesen imádni fogod ezt a könyvet.

Még több könyves kontentért csekkold a többi közösségi média felületem is!

Downton Abbey igaz története, melyet lady Fiona Carnarvon, Highclere Castle úrnője beszél el. A helyé, ahol a hihetetlenül sikeres televíziós sorozatot is forgatták. Lady Fiona Carnarvon 2001-ben lett Highclere Castle úrnője. Az azóta eltelt esztendők alatt teljesen elbűvölte Highclere gazdag története és azok a rendkívüli emberek, akik az évszázadok során itt éltek.

Egy személy különösen megragadta Fiona képzeletét – lady Almina, az ötödik grófné. Almina a bankmágnás Alfred de Rothschild törvénytelen gyermekeként született. Az egyetlen lánya volt, akiért a férfi rajongott. Tizenkilenc éves korában ment nőül Carnarvon ötödik grófjához, mérhetetlenül nagy hozományt víve a házasságba. Az élet Highclere-ben kezdetben fényűző, ötszáz fős fogadások szédítő forgatagát jelentette, és alkalmanként még királyi látogatójuk is akadt. Almina nyolcvanfős személyzetet felügyelt, melyből sokak családja már nemzedékeken keresztül Highclere-ben szolgált.

Ám miután kitört az első világháború, az élet a kastélyban is örökre megváltozott. A történelem közbeszólt, Almina és Highclere személyzete a múlt század egyik legviharosabb időszakában találta magát. Almina rákényszerült, hogy előássa bátorsága legrejtettebb tartalékait, és így biztosítsa valahogy családja, szolgálói és a kastély túlélését.

Elveszett idők figyelemre méltó története ez. Highclere azonban mindmáig fennmaradt, és ezzel a könyvvel bepillanthatunk Anglia egyik legpompásabb viktoriánus kastélyának örökségébe és történelmébe.

Exit mobile version