Site icon Tekla blogol: életmód- és könyves blog

Carlos Ruiz Zafón: A ​Köd Hercege (A Köd trilógiája 1.)

Carlos Ruiz Zafón – A ​Köd Hercege (A Köd trilógiája 1.)

A Köd Hercege címmel jelent meg Carlos Ruiz Zafón ifjúsági regénye, melyet tizenhárom-tizennégy éves olvasóknak is ajánl. Talán a legjobban az ifjúsági thriller címkével tudnám jellemezni a műfajt, mert a misztikum és a félelmetes elemek elegye egy olyan varázslatos atmoszférát teremt, amiben nemcsak a kamaszok, de az idősebbek is szívesen elvesznek egy kis időre.

Zafón nevét nagyon sokszor láttam már korábban, viszont még semmit nem olvastam tőle A ​Köd Hercege előtt. Ezzel a regénnyel viszont felkerült a képzeletbeli ettől a szerzőtől muszáj még többet olvasnom-listára.

A ​Köd Hercege

A ​Köd Hercege olvasása közben folyton az motoszkált a fejemben, hogy sokban hasonlít Kristina Ohlsson Az üveggyerekek című kötetéhez. Hasonlóképp gyerekek a főszereplők, és egy olyan misztikum nyomába erednek, amit a felnőttek nem igazán értenek. Viszont ahhoz a regényhez képest ez sokkal sötétebb és borzongatóbb, talán a 12 éves korosztálynak nem is igazán ajánlanám, csak 14-16 éves kortól, mert amíg Ohlsson regénye végére kiderül, hogy egészen ártatlan erőkről van szó, addig Zafón kicsit tovább merészkedett.

A kor és a helyszín számomra extra adag varázslatot jelentett. 1943-ban nem voltak még technikai kütyük, és egy kicsit a saját gyerekkoromat juttatta eszembe, amikor a napjaimat kint töltöttem, és nem a laptop előtt. Ugyanakkor adott egy ódon ház, egy szoborcsoport, és természetesen a megmagyarázhatatlan jelenségek is, ami az American Horror Story első évadanak hangulatát idézte meg olvasás közben. Ez az egyveleg pedig egy olyan olvasásélményt nyújtott, amin magam is meglepődtem, gyakorlatilag faltam az oldalakat.

Ha életünk kezdetén mindnyájan képesek lennénk megérteni ezt az egyszerű igazságot, a világ nyomorúságainak és gyötrelmeinek nagy része nem következne be. De hát ez az univerzum egyik nagy ellentmondása: csak akkor döbbenünk rá az igazságra, amikor már túl késő. Ez a tanulság.

Egy lebilincselő ifjúsági thriller

A spanyol népi hiedelemrendszerrel nem igazán vagyok képben, de ha tippelnem kellene, akkor A ​Köd Hercege ebből építkezhet – no meg nyilván a szerző fantáziájából –, ahol a gonosz karaktere ciklikusan visszatér (Stephen King: Az), viszont ezek az ismerős fogások mégis remek élményt adtak, és egyáltalán nem éreztem azt, mint általában egy hasonló helyzetben, hogy túl sok lenne.

Van olyan, hogy ifjúsági thriller? Ha nincs, akkor is ebbe a kategóriába sorolnám, ugyanis gyakorlatilag ez a könyv hozza az összes elvárást ebben a műfajban, de mégsem annyira durván, ahogyan a kifejezetten felnőtteknek írt regények esetében számítunk rá, ráadásul ahogyan maga Zafón is írja, a felnőtt olvasóknak is tökéletes kikapcsolódást jelent ez a kötet.

Én minden esetre nagyon szerettem olvasni A Köd hercegét, tökéletes kis olvasmány volt. Nem utolsó sorban pedig felkeltette a figyelmem Zafón munkássága után, akinek így nagyon szeretnék megismerkedni a többi művével is. Ha esetleg hezitálsz, hogy szeretni fogod-e, mindenképp adj neki egy esélyt.

Kiknek ajánlom?

Bátran ajánlom mindenkinek nemtől és életkortól függetlenül, aki szereti a misztikumot és a borzongást, de csak módjával. Ugyanakkor a hozzám hasonló, a szerzővel ismerkedő olvasóknak is, mert bevallom, nekem nagyon tetszett. Nemcsak a történet, hanem a stílusa is, így mindenképpen szeretnék még Zafóntól olvasni.

Még több könyvajánlót itt olvashatsz.

→ ez a bejegyzés eredetileg a teklakonyvei.hu oldalon jelent meg, kis változtatással és javítással került most kozzétételre.

Még több könyves kontentért csekkold a többi közösségi média felületem is!

1943, Spanyolország. A Carver család a háború elől a városból az Atlanti-óceán partjára menekül. Apa, anya, kislány, nagylány és kamasz fiú. Mindenki fél a változástól. Leghamarabb a kislány barátkozik meg a helyzettel, mert érkezéskor már a pályaudvaron a bokájához dörgölőzik egy varázslatos cica.

Ez a macska nem issza a tejet. Hízelegni, dorombolni nagyon tud, de a tejre rá se néz. A pókot viszont levadássza!

Az új házban rejtélyes dolgok történnek. Szinte tapintható a régi tulajdonosok jelenléte. Aztán a múlt ködéből lassan kibontakozik egy ördögi figura: a Köd Hercege, aki minden kívánságot teljesít – de megkéri az árát.

“A Köd Hercegé-t olyan regénynek írtam, amit én is szívesen elolvastam volna tizenhárom-tizennégy évesen, és ami még huszonhárom, negyvenhárom vagy nyolcvanhárom évesen is magával ragad.” – Carlos Ruiz Zafón

Exit mobile version