Bevallom, nem igazán tudtam mire számítsak az Egy évem Salingerrel kapcsolatban, és így pont jó is volt. Mert a cím kicsit félrevezető lehet, a regényben Salinger – avagy Jerry – csak amolyan szellemként jelenik meg. Salinger rajongóinak talán kevés lehet, akik pedig a ’90-es évek irodalmi ügynökségeinek életére kíváncsiak, azok valószínűleg imádni fogják ezt a regényt.
Ettől függetlenül viszont szerintem remek kedvcsináló Salingerhez, mert miközben olvastam a könyvet, és egyszer úgy jött ki a lépés, hogy Könyvszekér mellett vitt el az utam, megtaláltam a Magasabbra a tetőt, ácsok / Seymour: Bemutatás című könyvecskét, amit természetesen gondolkodás nélkül megvettem. A Zabhegyezőt olvastam már, viszont pont az Egy évem Salingerrel miatt szeretnék újrázni, a Franny és Zooey pedig tavasszal került a polcomra, szóval már csak ezért is remek olvasmány ez, hogy még több könyvet akarj olvasni. Vagy hogy meg akarj ismerkedni közelebbről is J. D. Salinger munkásságával.
Egy évem Salingerrel
A regény Joanna Rakoff memoárja a ’90-es évek derekáról, amikor az ügynökséghez került, mint titkárnő. Gazdag, vagy legalábbis tehetős szülők lánya, aki az egyetem elvégzése után kénytelen a saját lábára állni. New York drága város, közben el kell kezdenie a diákhitelét törleszteni, ráadásul a fizetése is igen szűkös. A munkahelyén a ranglétra alsó foka alatt van valahol, nem hogy semmi izgalom, de ráadásul az ügynökség ragaszkodik az új és modern számítógépek helyett az írőgéphez is, ami végül a munkanapjai alatt a leghűbb társa lesz. No és a telefon. Mert egyszer csak Jerry, azaz Salinger hívása fut be hozzá.
Úgyan a főnöke kerek perec megmondja, hogy nem bonyolíthat hívást Jerryvel, ám talán nem árulok el nagy titkot, ha a könyv végéig azért beszélnek néhányszor. Tulajdonképpen ezek a jelenetek elhanyagolható mennyiségűek, Salingert sem ismerjük meg jobban, azonban a neki érkező, és szigorúan nem továbbítandó leveleket igen. És ezek a levelek ösztönzik arra Joannát több hónap után, hogy végre olvasson Salingertől.
Mivel gyakorlatilag elvárások nélkül vettem kézbe a regényt, így a fent leírtak nekem nem okoztak különösebb csalódást. Összességében ez a könyv Rakoff csetlése-botlása, vagy inkább egy fiatal lány szárnypróbálgatásai a nagybetűs életben. Nem gondolom, hogy egy elkényeztetett fruskáról lenne szó, az viszont többször elgondolkodtatott, hogy miért hagyják majdhogynem nyomorogni a szülei, ha egyébként lenne lehetőségük segíteni neki.
Mindemellett nagyon sokáig nem tudtam vele azonosulni, pont amiatt, hogy egyszerűen mindent lenyel. A könyv végére elég szép karakterfejlődésen ment át, és kicsit azért elszégyelltem magam, hogy hasonló élmények kellenek ahhoz, hogy az ember legközelebb ne követhessen el hibákat. Fejben még én is valahol a 20 körül gondolok magamra, talán ez okozott egy kis anomáliát, mert “kicsit” idősebb vagyok már ennél a korosztálynál.
Levelek és sorsok
Az Egy évem Salingerrel másik fontos pontja a levelek. Kedvesek, és kevésbé kedvesek, no és a fájdalmasan őszinték. Amiben a szerzők leírják az élményeiket, az életüket, a háborús emlékeiket. Amikben Jerrynek mondanak köszönetet, hogy a legnehezebb pillanatokon segítette át őket. Sokszor ezek is elgondolkodtatóak voltak számomra, mert itt ez a Salinger nevű író, aki leírta a mondandóját (oké, sarkosítva), több millióan elolvasták, és példakép lett belőle. Ezzel nyilván nemigen tud az ember mit kezdeni, Salinger pedig nem is igazán akar. Először fellengzősnek és bunkónak érződik, de pont Joanna élményein keresztül fut ki oda a történet, hogy érzelmileg egyszerűen sok lenne.
Első blikkre ez a regény a meg nem értett zseni, és a gazdag fruska története is lehetne, de mostanában valahogy sokkal jobban szeretek eltöprengeni a mögöttes jelentéseken. Vagy a háttérben meghúzódó okokon. Szerintem öregszem. Mert a könyv végén Rakoff főnökét is meg tudtam érteni valamennyire, noha egyébként talán ő volt a legantipatikusabb karakter az egész sztoriban.
Kiknek ajánlom?
Mivel nem rég jelent meg a filmes adaptáció, ezért azoknak mindenképp, akik látták és szerették a filmet. Salinger-rajongóknak óvatosan, mert nem túl sok szerep jut neki, még akkor is, ha körülötte forog a történet, és ő a mozgatórugója a karakterek cselekedeteinek. Ha kíváncsiak vagytok egy ’90-es évekbeli New York-i irodalmi ügynökség mindennapjaira, akkor telitalálat lehet. Csak úgy, mint a fiatal lány próbál megállni a lábán a való életben-típusú regények kedvelőinek.
Egyébként viszonylag könnyű stílusban íródott, nagyobb betűkkel és margókkal, szóval aki nem szokott sokat olvasni, vagy nem sok sikerélménye van, még lehet, hogy neki is tetszeni fog, akár ajándékba is.
Még több könyvajánlót itt olvashattok.
Joanna a középiskola elvégzése után úgy dönt, hogy New Yorkban próbál szerencsét. Költő szeretne lenni, ezért úgy gondolja, egy irodalmi ügynökség asszisztenseként kerülhet közelebb álmai megvalósításához. J. D. Salinger ügynökének asszisztenseként azt a feladatot kapja, hogy válaszoljon az írónak érkező rajongói levelekre, ami tulajdonképpen a szokásos, formális válaszok közvetítését jelenti.
Joanna egyhangú, a munkahelye és a barátjával bérelt brooklyni lakás között zajló életét írói szárnypróbálgatásai törik meg. Miközben Salinger rajongóinak a megszokottól egyre inkább eltérő, hol vicces, hol megható válaszokat ír, lassan rátalál a saját írói hangjára.
Az írónőnek a ’90-es években játszódó memoárjából 2020-ban filmet is készítettek, amelyben az ügynökség szigorú vezetőjét Sigourney Weaver, a fiatal Joannát pedig Andie McDowell színésznő lánya, Margaret Qualley alakítja. A filmet 2021 nyarán mutatták be a hazai mozik.