A fogyás nem sprint, hanem maraton. Vagy gyakorlatilag a legtöbb dolog behelyettesíthető ide. Írtam már két bejegyzést az életmódváltás és a fogyás kapcsán, egyet a kezdetekről, egyet pedig a munkába bringázás előnyeiről, a saját tapasztalataim alapján. Most pedig jöjjön a véleményem arról, hogy miért hagyjuk a másikat a saját tempójában elérni a saját céljait.
Tavaly nyáron rengeteg YouTube-videót és cikket olvasgattam arról, hogy hogyan érdemes a fogyás és az életmódváltás témakörébe belevágni. Gyakorlailag nulla információval rendelkeztem mind a mozgással, mind a táplálkozással kapcsolatban. Hiába találtam szuper influenszereket, oldalakat, videókat, a legtöbb mégis rémisztő volt számomra. Emlékszem, a megosztom a tapasztalataim, de egyébként nem vagyok fitneszguru-kaliberű videók voltak azok, amik a legközelebb álltak hozzám. Hogy miért? Mert ugyan olyan halandó emberek, mint én vagy te, tehát ha neki sikerült, akkor nekem is sikerülhet. A kigyúrt személyi edzőkkel sincs semmi problémám, csak épp én még nagyon nem ott tartottam és tartok, ahol ők. És lehet (valószínűleg), hogy soha nem is fogok, függetlenül attól, hogy egy ponton az ő tanácsaik lesznek a követhetőbbek.
Jól csinálni, de hogyan kezdjek neki?
Az elhatározás az egyik legfontosabb szempont szerintem. Ha ez megvan, már fél siker, na de az egyszeri kanapékumpli nem fog pár nap alatt olyan tudást összeszedni, mint aki ebben mozog akár évek óta. És szerintem nincs is rá szükség. A saját tapasztalataim alapján a motivációban hiszek, abban, hogy ha megosztom a saját utam, akkor lehet, hogy ez másnak löketet ad ahhoz hogy belevágjon, vagy éppen ahhoz, hogy ne adja fel. Valóban, felelős vagyok azért amit leírok és megosztok, de sosem írtam sehol, hogy szakértő lennék. Önjelölt szakértő sem vagyok. Ember vagyok, hibákkal, botlásokkal, ugyanakkor hiszek abban, hogy ahogyan nekem is segítettek a hasonló tartalmak, másnak is segíthet.
Amikor elkezdtem az életmódváltást, őszintén szólva kételkedtem saját magamban. Hogy vajon meg tudom-e csinálni, elég kitartó leszek-e? Hogy lesz-e látványos változás? A fokozatos változás híve vagyok, gyűlölöm, amikor egyik napról a másikra minden megváltozik. Vannak helyzetek, amikor kénytelen vagyok adaptálódni a változáshoz, és vannak helyzetek, amikor kézzel-lábbal tiltakozok ellene. Ha választhatok, akkor köszönöm, a saját tempómban haladok. Másnak lehet, hogy az egyik napról a másikra történő gyökeres változás működik. Egyénfüggő.
A fogyás és az életmódváltás véleményem szerint azért volt sikeres, mert nem arra vártam, hogy “szakértő” legyek, hanem amit tudtam, azonnal megváltoztattam. Még ha piciben is, és még akkor is, ha csak józan paraszti ész alapján. Persze, közben igyekeztem többet megtudni a témáról, de nem halogattam, hogy majd a következő hónapban nekiállok, vagy majd 15.-én, vagy amikor telihold lesz. Erről bővebben írtam a fent linkelt, hogyan kezdtem bele bejegyzésben.
Ne hasonlítsd a második fejezeted más tizedik fejezetéhez
Ha már könyves lány vagyok, akkor íme egy könyves példa: mindenki tart valahol, de valószínűleg nem ugyan ott. Az én második fejezetemet nem érdemes, és nem is szabad a másik tizedik fejezetéhez mérni. Már csak azért sem – hogy bedobjak még egy közhelyet –, mert sokkal fontosabb maga az út, mint a cél. Persze, ha már az ember belevág az életmódváltásba és a fogyásba, akkor lehetőleg minél hamarabb szeretné az álomalakot elérni – én is –, de nem szabad elfelejteni, hogy közben rengeteg dolgot tapasztalsz. Nem csak a fizikai, hanem a mentális valóddal is.
Az elmúlt egy évben rájöttem, hogy meg tudom csinálni. Hogy nagyobb önuralmam van, mint hittem. Az elmúlt néhány hónapban sokszor voltam büszke a testemre – nem csak arra, amit elbír, hanem arra is, ahogyan kinéz. Rájöttem, hogy ha fejben átbillen valami, akkor olyan területen is nagy a kitartásom, ahol eddig azt hittem ez nem működik. Az eltelt sok hét alatt megszerettem a mozgást, ami előtte mumus volt számomra. Ezek a dolgok pedig nem centikben és kilókban mérhetőek.
Túlnőttem magamon és a kezdeteken
Elkezdtem és kitartok, haladok a saját ütememben, tapasztalok, és a kezdeti dolgok már nem feltétlenül működnek. Mert a testem megszokta azokat a dolgokat, ami egy éve még újdonság volt. Ezzel pedig semmi probléma nincs. Mivel még mindig nem értek hozzá, ezért olyan emberektől kérek tanácsot, akik otthonosan mozognak a témában. Igyekszem tanulni, fejlődni, mert ha iszonyú klisés, akkor is egy önismereti út ez az egész. Még ha éppen nem is a pszichológus kanapéján ülsz közben.
Ha valaki egy éve azt mondja nekem, hogy számoljak kalóriát, kardiózzak, és hasonló, kezdőknek rémisztő dolgokat, akkor lehet hogy nem lett volna merszem belevágni. Mert túl soknak éreztem volna. Most viszont igyekszem ezeknek is utánajárni, mert az alapok már megvannak. Másnak pedig lehet, hogy pont ezek a konkrét dolgok működnek a nulladik naptól kezdve, amivel szintén nincs probléma.
“Többet is fogyhattál volna egy év alatt”
A bejegyzésnek pedig valóban egy reakció az alapja, ahol többek között azt is megkaptam, hogy egy év alatt szebb eredményt is elérhettem volna. Elérhettem volna? Igen. Csak és kizárólag ez volt a célom? Nem.
Ember vagyok, főállással, némi szociális élettel, és egy olyan nézőponttal, ahol nem a fogyás a rögeszmém. Engem jelenleg nem bánt ez a vélemény, de úgy gondolom hogy egy évvel ezelőtt bántott volna. Az előző életmódváltós posztjaim kapcsán beszélgettem néhány Mollyal, akik szintén azt írták, hogy a motiváció és a kitartás sokkal fontosabb számukra, mint a tökéletes eredmény mihamarabbi elérése. Nem mellesleg pedig mivel emberek vagyunk, máshonnan indulunk, valószínűleg nem mindenkinek működik ugyan az a recept sem. Ahogyan a testünk sem ugyan úgy működik.
Tök őszintén, nem görcsöltem rá a fogyás témájára, mert minek? Leírom a véleményem róla, hogy mit és hogyan csinálok, de ez nem szentírás. Haladok a kis csigatempómban, ami nekem tökéletesen megfelel, de a lényeg, hogy haladok. Szemben az elmúlt sok évvel, amikor vagy egy helyben toporogtam, vagy visszafelé lépdeltem.
Végül, de nem utolsó sorban
Nem tervezek sem motivációs szónok, sem Tekla Coelho lenni, de az zavar, amikor valakit azért szúrkálunk, mert nem tart ott, ahol mi. És itt van még egy dolog: az elmúlt egy évben amikor láttam bárkit, aki “nagyobb” mint én, sosem az jutott eszembe, hogy “fúj milyen kövér”, hanem az, hogy a saját testével neki kell jóban lenni, nekem semmi közöm hozzá. Ha pedig valaki változtatni szeretne, ahhoz sosincs késő. Az pedig gondolom teljesen egyértelmű, hogy a közösségi médián egy dolgot látsz, de sosem tudhatod mi van a háttérben. Lehet, hogy a másik egészségügyi problémákkal küzd, vagy éppen van olyan időszak, amikor a mentális jólétét igyekszik fenntartani, és az a prioritás.
Ez a blog pedig azért van, hogy megosszam a véleményemet a könyvekről, illetve azokról a témákról, amik foglalkoztatnak. Mostanában látom nagyon sokszor, hogy minden mindennel összefügg, és ha az, hogy leírom a tapasztalataim bárkinek segíthet, vagy löketet adhat, akkor már megérte. Mert sokszor elindulni a legnehezebb, utána már mindenki a saját útját tudja járni, ki tudja tapasztalni, hogy neki személy szerint mi működik a legjobban.
Everyone you meet is fighting a battle you know nothing about.
Be kind. Always.
Ahogy átolvastam a bejegyzést ez az idézet jutott eszembe. Sokaknak a Skamből lehet ismerős, ahol Noora tükrére volt kitűzve, magyarul, pedig annyit tesz, hogy mindenki, akivel találkozol harcol valamivel, amiről semmit sem tudsz. Légy kedves. Mindig.
Neked mennyire fontos a motiváció? Írd meg kommentben!
Ha pedig máshol is követnél, az alábbi platformokon találsz meg: