Minden könyvmoly rémálma az olvasási válság, és sajnos előbb-utóbb minden olvasó életébe bekopogtat eme legnagyobb mumus. És hogy miért is akkora rémálom? Mert mindenkinél máshogyan jelentkezik, és bizony kísérletezgetni kell a tippekkel és praktikákkal, hogy túljussunk rajta. Ebben a bejegyzésben azokat a tippeket szedtem össze, amik nekem is segítettek, hogy újra annyit tudjak olvasni, mint általában.
2017 telén szenvedtem egy többhónapos olvasási válságban, idén nyáron szerencsére ez csak néhány hétig tartott, de így is igazán frusztrált. Imádok olvasni, falom a könyveket, és számomra ez az egyik legnagyobb kikapcsolódás. Nincs is jobb, mint remek regényeket olvasni, na de mi történik akkor, ha rá sem bírok nézni a könyvekre? Nagyon szeretném, sóvárgok utána, de nem, még a korábban izgalmasnak tűnő címek sem érdekelnek.
Adj időt magadnak
Talán a legnehezebb belátni azt, hogy ne sürgesd a dolgot, inkább adj időt magadnak. Persze hogy az olvasás nem verseny, senkinek – még saját magadnak – sem kell semmit bizonyítanod. Ettől függetlenül én eléggé meg voltam lőve, hogy mit kezdjek magammal, még úgy is, hogy tudtam, hogy ez az egyik kulcs abban, hogy túljussak rajta.
Mindezek mellett érdemes megnézni, hogy épp mi történik az életedben. Ha valamilyen elakadásod van, vagy egy szituációval küzdesz, extrém stresszes vagy, akkor lehet hogy itt jelentkezik egy blokk. Ez azért is nehéz, mert így visszagondolva konkrét okokat akkor még nem tudtam mondani, de utána jelentős válaszúthoz értem az életemben. Adj időt magadnak, hiszen lehet, hogy abban a pillanatban még nincs a megoldás a kezedben.
Próbálj más formátumban és/vagy terjedelemben olvasni
Úgy értem, hogy ha a regényeket kedveled, akkor próbálkozz meg rövidebb novellákkal vagy akár versekkel. Nekem sokszor az volt a gondom, hogy nem tudtam sokáig koncentrálni, nem volt türelmem egy hosszabb cselekményhez. Egy néhány oldalas novella ezért is lehet jó megoldás, ahol nincs hosszú bevezetés, hanem gyakorlatilag rögtön a tárgyra tér a szerző. A versek pedig magukért beszélnek. Sőt, négy éve azért szerettem a verseket, mert többször is el tudtam őket olvasni, elmrengtem rajtuk. Mindemellett igyekeztem az érzéseimet is átgondolni a szöveggel kapcsolatosan. Erre a célra talán a képregények is remekek lehetnek, bár bevallom, ilyesmit nem sűrűn olvasok.
Más formátumban is jó ötlet lehet próbálkozni, ott vannak például a hangoskönyvek. Tulajdonképpen nem magad olvasod, hanem meghallgatod a könyvet, és közben más tevékenységet is tudsz végezni. Takarítás, edzés, munka, kutyasétáltatás, stb. közben is szólhat, ezzel kvázi becsapva az olvasási válság nevű szörnyet.
Próbáld újraolvasni a kedvenc könyveid
Persze ez rizikós lehet, hiszen mi van, ha most nem fog tetszeni, ha egyébként imádod az(oka)t a könyve(ke)t? Ugyanakkor ha nem olyan rég olvastad mondjuk az egyik kiszemeltet utoljára, akkor talán elkerülhető a negatív élmény, maximum ha mégse jön össze a kedvenc olvasása, akkor becsukod, félbehagyod. Az esetleges negatív élményt pedig tudod orvosolni, amikor minden visszatér a normál kerékvágásba.
A kedvenc könyveid a komfortérzet miatt lehetnek jó döntések: ismerős cselekmény, karakterek. Mintha egy barát ölelne olvasás közben.
Kedvenc zsáner, szerző, vagy téma, a hangulatodhoz passzoló könyv
Ha van kedvenc műfajod vagy zsánered, próbálj keresni egy izgalmasnak tűnő könyvet abból a körből. Vagy ha valószínűleg borongós hangulatban vagy, akkor ilyesmivel próbálkozz. Nekem sokszor segít ilyen esetben, hogy a saját hangulatomhoz igazítom az olvasmányomat is, így legalább azzal nem kell küzdenem, ha például szomorú vagyok, hogy a karakterek épp kicsattannak a boldogságtól.
Most nyáron nekem nagyon sokat segített Musso-tól a Most!, iletve A Kaufman lány házassága abban, hogy újra elkezdjek olvasni. Musso egy nagy kedvencem, akinek az összes könyvét nagyon szeretem, míg utóbbi regény egy olyan témáról szól, ami alapvetően nagyon érdekel, ez pedig a haszid zsidók zárt világa.
Adj esélyt új műfajoknak is
Oké, esetleg ez is rizikós lehet, mert most épp olvasási válságban vagy, és amúgy sincs semmihez kedved meg hangulatod, akkor biztos nem valami teljesen új fog lekötni. De lehet hogy mégis. Van olyan műfaj, amit még nem olvastál, de már egy ideje gondolkodsz, hogy meg kellene vele ismerkedni? Tégy úgy! Vesztenivalód nincs, ha nem jön be, később szintén megpróbálhatod (az olvasási válság elmúlta után), mert tudod majd, hogy ez az időszak nem igazán befolyásol semmit. Mármint úgy értem, hogy ilyenkor a tetszik vagy nem tetszik érzést tudatosítom magamban, hogy később érdemes még egy esélyt adni a most nem tetsző dolgoknak. Ha pedig épp egy új műfaj rángat ki az olvasási válságból, akkor máris nyet ügyed van, és megérte kimozdulni a komfortzónádból.
Próbálj más környezetben olvasni
Ha mindig otthon olvasol, próbáld meg máshol. Ugyan mostanában ez kihívás lehet, de ha van lehetőséged, adj egy esélyt egy szimpatikus könyvtárnak vagy kávézónak. Esetleg egy közeli park, vagy nyáron strand is jó ötlet lehet. Csináltam már én is olyat, hogy kimentem a Margitszigetre egy pléddel, olvastam egy picit, de közben az embereket is figyeltem körülöttem. Itrovertáltaknak kihívás lehet egy-egy új helyzet, de ha nem idegenkedsz tőle, akár az olvasás mellett még élményeket is szerezhetsz.
Más környezetben nemcsak a megszokásból zökkensz ki, hanem azok az esetleges zavaró tényezők sem lesznek jelen, amik mindig elterelik a figyelmed. Ilyenkor pedig talán mondanom sem kell, hogy 1-2 fotó készítése után tedd el a telefonod a táskádba, hogy az értesítések se tereljék el a figyelmed.
Vagy szimplán másra koncentrálj, amíg elmúlik az olvasási válság
Furcsa érzés, de a régi blogot is olvasási válság közben kezdtem, és ez az oldal is akkor született meg, amikor most nyáron küzdöttem a könyvekkel. Mindig is szerettem leírni a gondolataimat és a véleményemet, ha pedig nem tudok olvasni, akkor úgy éreztem megéri egy másik, talán háttérbe szorult hobbira koncentrálni. Persze, itt is nagy részben könyvekről írok, de abból a szempontból mégis újdonság, hogy más, engem szintén érdekéő témák is helyet kapnak a blogon, mint például életmódváltás vagy asztrológia.
Még több életmóddal kapcsolatos bejegyzésért csekkoljátok az Életmód kategóriát 🌻
Nektek van valamilyen bevált tippetek olvasási válság ellen? Írjátok meg kommentben!