Hogyan vásárolj könyvet olcsón? – egy könyvmolynak ez folyamatos dilemma lehet, még akkor is, ha esetleg nemcsak nyomtatott könyvet gyűjt, hanem ekönyvben is olvas. Alapvetően szerintem kihívás lehet könyvet olcsón beszerezni, hiszen az élet egyre csak drágul, viszont ebben a bejegyzésben megosztom azokat a lehetőségeket, ahol lehetséges kedvezményeket megcsípni.

Szerintem mindannyian érezzük, hogy a könyvek ára egyre magasabb lesz (ami nyilvánvalóan érthető mindenféle szempontot megvizsgálva), de ki ne szeretne kedvezményes áron hozzájutni egy-egy olvasmányhoz? Idén tavasszal és nyáron rengeteg könyvet vásároltam, részben pont azért, mert sokszor átlagon felüli kedvezményeket találtam. Olyankor pedig bennem volt az érzés, hogy jesszus, ezt nem szabad veszni hagyni! Már-már azon gondolkodtam, hogy úgy rápörögtem a dologra, mint egy függő. Könyvfüggő. Volt, hogy havi 40-nél is több új könyvem lett, miközben az olvasási válsággal is küzdöttem.

Book24

Idén már meg sem merem nézni, hogy mennyi pénzt hagytam ott a Book24-nél. Folyamatosan szórták a 30-35%-os kuponokat, melyek egy-egy napig voltak érvényesek, és hát khhmm, muszáj volt sokszor kihasználnom ezeket a kedvezményeket. Én azt számoltam, hogy ezek a kuponos napok érték meg a leginkább, feltéve ha teljes nyomtatott könyves készletből szeretnél válogatni, és nem sérült könyvek között nézelődsz. Ezeket a kuponokat hírlevélben szokták kiküldeni, de vannak napok, amikor külön nem is kérnek kódot, hanem a maximálisan elérhető 24%-os kedvezménynél nagyobb akció van alapból.

Szépséghibás könyvek

Ez erősen egyénfüggő. Van, aki csak a tökéletes állapotú könyvet szeretné magáénak tudni, és vannak, akiknél egy minimális hiba sem probléma. Én személy szerint imádom a szépséghibás könyveket, amikhez van, hogy szintén hatalmas kedvezményekkel lehet hozzájutni. Az egyetlen hátránya az olcsó szépséghibás könyveknek, hogy nem lehet mindig belefutni. Sokszor szezonálisan elérhetőek a kereskedőknél (főleg online), sok könyvesboltban pedig egyáltalán nincs is ilyen szekció.

Persze érdemes megnézni a hiba mértékét is, habár lapjaira hullott köteteket általában nem szoktak árulni. Eladótól is függ a könyvek állapota, vettem már 3-400 Ft-ért alig hibás könyveket, és 2000 Ft-ért erősebben sérültet is.

Törzsvásárlói kedvezmények

Ha törzsvásárlói kártya, akkor én a Librit szoktam választani, ahol azt hiszem a vásárlás 10%-át kapjuk vissza pontok formájában, egy pont pedig 1 Ft-ot ér. Ha pedig épp van valamilyen nagyobb kedvezmény, épp rendelkezel kuponnal (náluk rendszeresen szokott lenni 7000 Ft fölött mínusz 1000 Ft például), vannak törzsvásárlói pontjaid, akkor nagyon szépen le lehet tornázni a rendelés árát. Tavasszal szintén csináltam ilyet, majdnem a felét fizettem a kosárértékemnek – mondanom sem kell, hogy ezért becsúszott még 1-2 könyv pluszban. Itt említeném még a Bookline-t is, ahol a pontokért viszonylag sokféle (és nagyon menő) könyves ajándéktárgyat is vásárolhatsz, ha nem az összeget csökkentenéd.

A másik hasonló kereskedő a Líra, ahol picit másképp van a törzsvásárlói program. Ha jól tudom, akkor a tárgyévben náluk elköltött összeg alapján kapsz kedvezményszázalékot – körülbelül mint a Book24-nél –, illetve itt is szoktak lenni kuponkódok is, továbbá szezonális, nagyobb akciók.

Szezonális leárazások

Ez azért nehéz picit, mert érdemes folyamatosan figyelni a kereskedőket, hogy éppen milyen akciókkal jönnek ki. Mostanában a Moobiuson is elég nagy kedvezmények voltak és vannak. Bevallom, az ő törzsvásárlói rendszerük nekem nem annyira szimpatikus, de ha 30-70% kedvezménnyel árulnak, akkor tulajdonéppen nem is annyira fontos számomra. Feltéve ha azt tartjuk szem előtt, hogy a rendeléshez minél olcsóbban jussunk hozzá. Tőlük is rendeltem az elmúlt pár hónapban, mert nem akartam kihagyni.

Hogyan vásárolj könyvet olcsón? Tippek kedvezményekhez, könyves kupon, könyves kedvezmény, olcsón könyvet
A képek forrása: unsplash.com
Kiadói webshop

Szinte az összes kiadó rendelkezik saját, kiadói webshoppal, ahol általában magasabb kedvezményekkel kínálják a könyveket. Ennek legikább az az oka, hogy kimarad a folyamatból a terjesztő, akik viszonylag magas százalékot kérnek azért, hogy a weboldalon vagy az üzletekben kint legyenek a kötetek. Ha van olyan kiadó, akiket nagyon szeretsz, vagy akik olyan könyveket adnak ki, amilyen témában vagy műfajban olvasol, akkor érdemes lehet külön rájuk keresni. Ezzel egyébként a mostani helyzetben segíthetsz is nekik. A kiadói webshopból rendelés egyetlen hátulütője, hogy nem mindenhol lehet boltba kérni a rendelést, és egy minimum összeget el kell érni, hogy ingyenes legyen a kiszállítás. Ha már 3-4 kötetet rendelsz, akkor viszont ez általában megvan – sok helyen (de nem mindenhol!) 10 ezer Ft körüli ez az értékhatár.

Raktárvásárok

Ezek is szezonális rendezvények, pár száz forintért lehet a könyvekhez hozzájutni, de minimum 40-50% kedvezménnyel árusítanak. Általában egy-egy kiadói csoport rendez raktárvásárokat, így pedig több kiadó könyvei találhatóak meg a kínálatban. Legutóbb a Líráén voltam, ahol ha az ember rászánta az idejét a böngészésre, akkor igazi kincseket lehetett kifogni potom pénzért. Erről egyébként videót is tettem fel a YouTube-csatornámra.

Könyvfesztivál és Könyvhét

Ugyan Könyvfesztivál és Könyvhét egyszer van egy évben (békeidőben), de ilyenkor is minimum 20%-os kedvezménnyel lehet könyveket venni. Ekkor sok kiadó extra ajándéktárgyakkal is készül (igen, ezekért eléggé rajongok). Nem utolsó sorban ilyenkor nemcsak könyvet vehetsz olcsón, hanem a rendezvények hangulata is fantasztikus, annyira imádom, ha időm és energiám engedi, az összes napon kilátogatok, pontosan a miliő miatt. Persze ennek és a raktárvásároknak a hátránya, hogy jellemzően Budapesten vannak, habár mostanában nagyobb vidéki városokban is kezdenek megjelenni. Az idei Könyvhétre egyébként összeírtam egy kívánságlistát a szerintem legizgalmasabb újdonságokról, ha gondoljátok, itt tudjátok csekkolni a listát.

Még több életmóddal kapcsolatos bejegyzésért csekkoljátok az Életmód kategóriát 🌻


Ahogyan fent is látszik, az esetek nagy részében online lehet igazán nagy kedvezményeket találni, habár a könyvesboltokban is rá lehet bukkanni jó alkukra, például 2+1 akció. Én mostanában kaptam rá jobban a könyvesboltozásra, mert imádok online is böngészni, de elveszni a könyvesboltban is szuper dolog. Érdemes még a kiadók és a kereskedők social media felületeit (jjelmzően Facebbok) figyelni, mert sokszor onnan értesülök aktuális kedvezményekről én is. Illetve a hírlevél feliratkozás is remek lehetőség lehet, mert általában ott is kiküldik ezeket az infókat. A könyvvásárlással pedig igyekszem mostanában picit leállni, mert az elmúlt néhány hónapban tényleg elszaladt velem a ló 🙈

Azt hiszem az, hogy valamihez minél olcsóbban jussunk hozzá nem az ördögtől való, viszont nekem rengeteget segített a könyves akciók folyamatos böngészése abban, hogy már több mint 1300 kötetet számláljon a magánkönyvtáram. Nekem ez hatalmas boldogság, hogy ilyen sok könyvem van, szóval ha te is szeretnél minél több könyvvel körbevenni magad, érdemes nyitott szemmel járni a könyves kedvezményekkel kapcsolatban.

Te hol és hogyan szoktál kedvezményesen vagy olcsóbban könyvet venni? Írd meg kommentben!

Ha pedig máshol is követnél, az alábbi platformokon találsz meg: