Életmódváltás: hogyan kezdődött a nagy kaland

Életmódváltás. Furcsa szó, sokáig idegenkedtem is tőle. Egy szép nyári napon tavaly viszont azt mondtam, hogy ez az egész nem mehet így tovább. Néhány gondolat arról, hogy hogyan kezdődött a nagy kaland, ami – mint utólag kiderült – mégsem olyan borzasztó, mint ahogyan először hittem.

2020 tavasza: az első hullám után szerintem sokan hittük azt, hogy az a néhány hónap bezártság volt a legrosszabb, és ennél már csak jobb jöhet. Márciustól sokan – köztük én is – iszonyatosan elhagytuk magunkat, sokan mások – akik előtt le a kalappal – pont hogy többet sportoltak és jobban odafigyeltek. Csakhogy az én életemnek maximum annyira volt része előtte is a sport, amíg egyik tömegközelekedési eszköztől a másikig elsétáltam. A karantén alatt pedig totálisan nullára redukálódott ez is. A változatos vagy egészséges étkezés pedig maximum annyit jelentett, hogy kevesebb csokit ettem egy adott nap, vagy 1-2 napig nem ettem gyorskaját. Magyarul az étkezésem no comment volt. Ezt az is tetézte, hogy még voltak vizsgáim, közben a szakdolgozatomat is írtam, szóval az átlagosnál is nagyobb volt a nyomás és a stressz, kisebb bajom is nagyobb volt, mint hogy odafigyeljek magamra, bármennyire is szomorúan hangzik.

A szomorú igazság pillanata

Nyilvánvalóan éreztem már egy ideje, hogy ez egyre rosszabb lesz, de mégis elhessegettem a dolgot. Talán nem olyan rossz a helyzet. Csak egy pici szaladt föl (az egyébként sem esztétikus már jelenlévő pluszra). Ez most normális. Nem, nem normális. Két pillanat volt, amikor kicsit összezuhantam, hogy hogy juthattam idáig. Az egyik, amikor a második emeletre zihálva értem föl, pedig nem cipeltem bevásárlást. A másik, amikor az XL-es, amúgy is picit nagyobb méretű póló kezdett szűk lenni. Emlékszem, annyira padlóra vágott az egész, hogy nem volt majd holnap elkezdem a diétát, hanem akkor rögtön elkezdtem gondolkodni, hogy oké, de akkor most hogyan tovább?

Mert 2013-ban már próbálkoztam hasonlóval, akkor egészen jól is ment. Viszont akkor közel sem olyan súlyról indultam, mint tavaly, bár amíg nem néztem utána alaposabban, és nem gondoltam át egy hosszabb távú tervet, addig úgy éreztem, nagyjából megteszi az is, hogy kevesebb “rossz” dolgot egyek, száműzzem a gyorskaját, és azonnali hatállyal például zöldséggel helyettesítsek bizonyos dolgokat. (Ezt a tányérod fele legyen zöldség elv miatt kezdtem alkalmazni.)

Táplálkozás: diéta vagy életmódváltás?

Ha diéta, akkor szerintem sokunknak az önsanyargatás jut eszébe. És a megvonás. Búcsúzz el a csokitól, a mekitől, a pizzától, és soha többé még csak rá sem nézhetsz ezekre a dolgokra. Működőképes ez hosszú távon? Nem. Ha egy ideig ezeket megvonod magadtól, akkor egyszer képtelen leszel megállni a dolgot, és a kívánt mennyiség sokszorosát fogod magadba tömni. Plusz a diétánál ott a jojó-effektus, mindent vissza fogsz hízni. Szuper.

Nézzük az életmódváltást. Csináljuk kicsiben először, mert a legkisebb erőfeszítés is számít. Úgy gondolkodtam, hogy ha a “rossz” dolgokat “kevésbé rossz” vagy “jó” dolgokkal / alapanyagokkal helyettesítem, akkor már el tudok indulni valamerre. Tulajdonképpen működött, és mostanáig ezt az elvet vallom, hogy amit lehet, azt jobb alapanyagokkal helyettesítem. Tavaly nyáron és ősszel rengeteg ilyen videót néztem meg, mert bevallom, semmit nem tudtam a témáról, viszont kíváncsi voltam, hogy hogyan lehet ezt jól csinálni.

Mindemellett pedig iszonyú fontosnak tartom kihangsúlyozni, hogy ha megkívánok valamit, ami abszolút nem egészséges, akkor nyugodt szívvel megeszem néha. Mert a mennyiség a kulcs, ha teszem azt 10-ből 9-szer egészségesen eszek, és a fennmaradó 1 alkalommal “bűnözök”, akkor nem fog összedőlni a világ. Sőt, a bűnözés szót sem szeretem, mert ha egyszer rendelek a mekiből, vagy munka után beülünk a burgerbe, attól nem leszek bűnös, és plusz három kiló sem fog felugrani rám egyik pillanatról a másikra.

Na és a mozgás?

Talán ez volt a legnehezebb számomra. Egész életemben kanapékrumpli voltam egy-egy időszak kihagyásával, amikor próbálkoztam valamivel. Otthoni torna, flabélos (ne, ne beszéljünk róla), valamennyi biciklizés, de nem túl komolyan véve. Az otthoni tornával azt hittem, hogy tönkrevágtam az egyik térdem, a flabélos igazából nem hiszem, hogy mozgásnak minősül, a biciklizés pedig szuper, de önmagában nem elég.

De mégis kellett egy mozgásforma, ami rengeteg extra kilóval nem megterhelő, amit szeretek, ami mellett hosszú távon ki tudok tartani. A kerékpárt választottam, pont a múltbéli pozitív élmények miatt. 2020. június 11-én lett ráncfelvarrva a régi biciklim, és évek óta akkor gurultam először. Részletekben körülbelül 10 km-t, ami után azt hittem kiköpöm a tüdőm, de mégis boldog voltam, hogy végre elkezdtem. Hogy van lehetőségem elkezdeni. Az első kép (a bejeyzés kiemelt képén), a kiindulás, az a nap, amikor a már említett XL-es póló kissé szűk, a nadrágom épp hogy rám jött, ki vagyok pirulva, de mégis elkezdtem a mozgást.

Eleinte bevallom nehezen ment, mert rávenni magam, hogy csináljam, iszonyú nehéz. Pluszban rettegtem az állóképességem hiányától, attól, hogy vajon mennyit bírok, meddig tudok elmenni. Az első időszakban a sikerélmény szerintem mindennél fontosabb, és szerencsére jöttek a sikerek, először kilókban. Aztán jó lett rám olyan nadrág is, amit pár hónappal előtte épp hogy be tudtam gombolni, de közben szörnyen állt, kibuggyant belőle a hasam, és vállalhatatlan volt az egész.

Önbizalom: tükör és valóság

A fenti kép pedig azért is nagy dolog számomra, mert életemben először vettem fel utcára haspólót – vagy trendi nevén crop topot –, és jól éreztem magam benne! A mozgás egyébként nem csak az állóképességem javította, hanem az önbizalmam is: ha sokszor nem is a valóságot látom a tükörben (testépzavar – sic!), akkor is tudom, hogy minden tőlem telhetőt megtettem, büszke vagyok magamra, tehát például az öltözködésben is feszegethetem a határaimat.

Ettől függetlenül rengeteg olyan nap van, amikor nem tudom reálisan látni magam – életmódváltás ide vagy oda –, vagy amikor direkt valami bő cuccot veszek fel. Ebbe nagyon bekavar a pms (premenstruációs szindróma), amikor havonta legalább egy hétig iszonyatosan fel vagyok puffadva, és úgy érzem, mintha semmit nem érne ez az egész. Ismerem a hátterét, tudom, hogy vízvisszatartás van ilyenkor, de akkor is frusztráló. Őszintén? Ilyenkor a túlélésre játszok. És igen, ilyenkor engedékenyebb vagyok magammal. Próbálom tartani a diétát, de igazából nem oszt, nem szoroz. Hosszú távon lehet, hogy kellene erre is valamit kitalálni, de úgy érzem, hogy eddig nem ezen volt a hangsúly.

A mumus pms-en kívüli időszakban pedig azokat a ruhákat hordom, amik megtetszenek, ilyen béna tükörszelfiket készítek (főleg instasztoriba), és büszke vagyok magamra. Ahogyan írtam, tudom, hogy ez még nem az út vége, de így is rengeteget haladtam, és ez is nagyon fontos.

Biciklivel a városban

Tavaly augusztusban kezdtem a munkahelyemen, és nagyjából augusztus végén kezdtem el biciklivel bejárni, ami nekem 9 km távot jelent oda, és ugyanennyit vissza. Elég bátor lépés volt, de talán a legjobb abból a szempontból, hogy mennyire sokat segített a fogyás és a formálódás folyamatában. Folyamatosan mértem magam, mert kíváncsi voltam, ugyanakkor mióta biciklivel ingázok, azóta a ruháimon lévő változás sokkal szembeötlőbb, mint amit a mérleg mutat. Gondolom az izom nehezebb, mint a zsír frázis nem újdonság senkinek, bár nekem rengeteg idő (volt), mire ezzel meg tudtam békélni. A diéta és a napi 18 km bringázás volt az, aminél úgy éreztem, hogy tényleg csoda történt.

Szeretnék majd egy külön bejegyzést írni arról is, hogy mennyi pozitív hatása van a napi biciklizésnek, vagy az azzal való ingázásnak, de az életmódváltás kezdeteihez képest leginkább azt emelném ki, hogy megszerettette velem a mozgást, és iszonyú szabadságot adott. A sportra egész életemben úgy gondoltam, mint egy szükséges rosszra, amin csak túl kell esni, viszont mióta a része lett az életemnek, azóta nem viccelek, volt már olyan, hogy hisztirohamot kaptam olyankor, amikor napokig nem engedte az időjárás, hogy kimenjek tekerni.

Egyébként kerékpárral a városban sokaknak tudom, hogy ijesztő, de meg lehet szokni. Budapesten például nevetségesen kevés kerékpárút van, viszont emlékeim szerint Szegeden gond nélkül lehet használni mindenhol őket. Sőt, néha annyira irigykedem a szegedi infrastruktúrára, hogy a közeli városokba is rendes bicikliúton lehet eljutni, míg Pest környéke nevetségesen szörnyű ebből a szempontból. Pesten érdemes kis utcákat keresni, vagy nagy levegőt venni, és bemenni a forgalomba. Illetve én a merretekerjeket szoktam csekkolni, alkalmanként a Google Street View-t is, ha olyan útvonalat tervezek, amit egyáltalán nem ismerek még.

Nincs korábbi pozitív sportélményem, akkor hogyan tovább?

Szerintem mindenki tud találni olyan mozgásformát, amit élvez, és az életmódváltás kulcseleme lehet. Én speciel idegenkedem attól, hogy konditerembe járjak, idegenek közé menni stressz, de biciklizés közben nem kell senkivel sem kontaktálni. Lehet, hogy neked épp egy személyi edző és más, edző emberek lesznek a motiváció. Vagy sokan szeretnek futni – amit én nem tudok, azzal szoktam poénkodni, hogy fusson az, akit kergetnek. Vagy ott vannak a csapat- és labdasportok. Vizisportok. Jóga. Küzdősportok. Ha tényleg semmi ötleted, kezdd el kipróbálni azokat, amik akár egy kicsit is érdekelnek, kezdj el utánajárni, hogy a te életedbe hogyan férhet bele. Vagy egyáltalán hogy egyedül csinálnád, vagy partnerekkel. Szeretnél-e eljárni, vagy inkább otthon mozognál? Otthonra jó ötlet lehet beszerezni valamilyen eszközt – nekem például van szobabiciklim, nem annyira szeretem, de ha minden kötél szakad, akkor igazából az is jobb, mint a semmi.

Zárógondolatok

Úgy gondolom, hogy az életmódváltás fejben dől el (erről is szeretnék majd részletesebben írni), részben belső motiváció kell hozzá, részben pedig pszichológiailag kell késznek állni rá. Én is rengetegszer próbálkoztam vele, a köztes időkben meg motivációm se volt hozzá. Így, egy év után is bennem van a félsz, hogy mi van, ha egy ponton feladom? Bízom benne, hogy nem fogom, mert kialakítottam már egy rutint, és a mai napig igyekszem utánajárni bizonyos dolgoknak, hogy jobban csináljam. Nem utolsó sorban pedig iszonyú (ön)motiválóak az eredményeim, és az az önbizalom, amit ezzel nyertem. Ha másért nem, hát utóbbiért ragaszkodom a dologhoz.

Nem vagyok szakértő, szóval a fent leírtak a saját tapasztalataim, gondolataim. Ha profi segítségre van szükségetek, forduljatok szakemberhez. Mindettől függetlenül viszont egyrészt hatalmas téma, másrészt pedig úgy érzem rengeteg új dolgot tanultam és tapasztaltam, amiről szerintem érdemes lehet leírnom a véleményem. Szóval mindenképpen tervezek még életmódváltás témában további bejegyzéseket.

Ha van olyan része ennek az egésznek, amire kíváncsiak vagytok, de csak érintettem, vagy nem említettem, írjátok meg kommentben. Meg természetesen azt is, hogy mit gondoltok összességében 😇

Még több hasonló bejegyzésért csekkoljátok az Életmódváltás kategóriát! 🚴‍♀️