Szenvedély, elégedettség, biztonság
Többször szembe jött velem az elmúlt pár hétben és hónapban Pál Ferenc munkássága és A magánytól az összetartozásig, és egy korábbi, más pszichológia témájú szerzőben való hatalmas csalódás után úgy is éreztem, hogy ideje nyitni a számomra ismeretlenek felé. Elég nagy bizalmat szavaztam neki, mert „ismeretlenül” is négy könyvét vettem meg.
És nem hogy nem csalódtam, hanem hatalmas élmény volt a szavait olvasni, hiába vallom be becsülettel, hogy a keresztény-vonaltól tartottam nem hívőként. Jelentem, így is nagy élmény volt olvasni a könyvet, mert itt nem Bibliaórát tart, hanem mentálhigiénés szakemberként mesél, na de milyen stílusban!
A magánytól az összetartozásig
Hihetetlen tiszteletteljes, segítő szándékú, semmi lenézés vagy hibáztatás nincs benne, sőt, olykor még jókat is kuncogtam egy-egy soron. Azt hiszem új kedvencet avattam ezzel a kötettel. Mármint Feri atya személyében, mert szerintem lehetetlen nem szeretni őt, még olvasva is. A magánytól az összetartozásig nem csak a párkapcsolatok, hanem a származási család kapcsán is hasznos olvasmány, bár én leginkább azért vettem kézbe – és elsőként pont ezt a könyvet – mert ha úgy alakul, akkor szeretném jól csinálni. És számomra talán az volt a legmegnyugtatóbb üzenet, hogy hibázni kell, ám nem mindegy, hogy ezeket a hibákat hogyan oldjuk meg.
Mert pontosan ez a kulcs, hogy foglalkozz az elakadásokkal, a nehézségekkel, és semmiképpen se söpörjük a szőnyeg alá a problémákat. Alapvetően úgy gondolom, hogy beszélni és kommunikálni kell mindenféle társas kapcsolatban (nem csak a párkapcsolatban), mert az mindenképpen megoldás, még ha tényleg nagyon sok ember egyszerűen képtelen őszintén kimondani, ami a szívét nyomja.
Alig várom Pál Ferenc többi könyvének olvasását is, A magánytól az összetartozásig pedig számomra az a kötet, amit időről-időre fel fogok lapozni, mert ahogy a felsős osztályfőnököm mondta sok évvel ezelőtt: az ismétlés a tudás jó édes anyja.
Kiknek ajánlom?
Mindenkinek, akit érdekel a pszichológia és az önfejlesztés, aki szeretne fejlődni. Vallásosaknak többet adhat A magánytól az összetartozásig, nem hívőknek pedig nem riasztó szerintem egyáltalán. Ha a bevett „konyhapszichológus” szerzőkkel telítődtél, akkor Pál Ferenc kötete remek lehet.
Még több könyvajánlóért csekkoljátok a blogon a Könyvajánló kategóriát ✨
A magányosság korunk egyik jellemző és fájdalmas problémája. Nagy szenvedést jelent, ha egyedül vagyunk, miközben vágyakozunk egy társ után, aki megbecsül, mellettünk áll, akivel kölcsönösen számíthatunk egymásra. Egy család után, amelyben megélhetjük az elégedett, bensőséges összetartozás élményét.
Magányosak természetesen nemcsak akkor lehetünk, ha egyedül vagyunk, de társkapcsolatban élve is, amely azonban nem úgy alakul, ahogy reméltük.
Szerelmesek voltunk, lángolt köztünk a szenvedély – ma unatkozunk, elhidegültünk egymástól. A kezdeti időkben minden ment magától – most akkor sem, ha megfeszülünk. Egykor úgy éreztük, a társunk mindene vagyunk – most semmibe vesz, talán meg is csal. Azt hittük, vele könnyebb lesz az élet – most nehezebb, mint valaha. Hogyan történhetett ez velünk? Jó volna együtt leélni az életünket, miközben ez mind kevésbé látszik reális célnak – körülöttünk is egyre többen válnak.
Úgy tűnik – mint annyi minden más – válságban van a párkapcsolat és a család is. Mintha a nagyszüleinknek jobban ment volna mindez… Nekünk miért nem?
Hajdan megannyi külső erőforrás szilárdította meg és tartotta egyben a társkapcsolatokat. Ezek kényszert is jelentettek, de kétségkívül érdekeltté tették a házasfeleket, hogy megpróbáljanak együtt élni akár az elégedetlenségükkel együtt is, vagy igyekezzenek többet tenni az elégedettségükért. Mára a külső összetartó erők, főleg a külső kényszerítő hatások szinte teljesen megszűntek, ha tehát hosszú távon akarjuk megőrizni a kapcsolatunkat, szükségesnek látszik a belső kapaszkodók és erőforrások fölfedezése, kimunkálása.