Site icon Tekla blogol: életmód- és könyves blog

Guillaume Musso: Most!

Musso könyvei számomra igazi léleksímogató komfortolvasmányok: annyira szeretem a stílusát, hogy gyakorlatilag lehetetlen mellélőni a regényeivel számomra, és a Most! sem volt kivétel ebből a szempontból.

Guillaume Musso kortárs francia író stílusa szerintem az egyszerűségében rejlik: egyszerű, de nagyszerű – legalábbis az én szememben. Videóban már említettem ezt a regényét, és ott kommentben írta valaki, hogy szerinte nem volt akkora durranás, amivel még úgy is egyet tudok érteni, hogy én alapvetően szerettem ezt a kötetet.

Most!

Na de lássuk, hogy miért is. A téma a szerelem és az időutazás, egészen konkrétan Arthur 24 éven keresztül minden egyes évben maximum egy napot van jelen, és arra sincs ráhatása, hogy pontosan hol és mikor érkezik meg. Egy világítótorony titkos ajtaja mögött tett látogatása során mintha átok ülne rajta, és ennek az átoknak köszönhetően ismerkedik meg Lisával is. A hölgy lesz a partnere eme utazás során, ami rengeteg izgalmat, de fájdalmat is tartogat mindkettejük számára, no és természetesen szép lassan a titkokra is fény derül.

Nekem azért tetszett a könyv, mert könnyed volt és olvasmányos, illetve szintén egy természetfeletti téma volt a központi probléma (emlékezzünk vissza a Holnap című könyvére, ahol szintén hasonló kérdéssel foglalkozott). Őszintén szólva nekem ez a regény kicsit ilyen na, vajon kihúz az olvasási válságból?-sztori volt, amihez természetesen az is szükséges volt, hogy a szerzőt ismertem korábbról, tehát elnézőbb is voltam a könyv minden vélt vagy valós hibájával. Ha olyan könyvet keresel, ami könnyed, de azért van cselekménye is, szórakoztató, de eközben mégis van benne érzelmi mélység, akkor a Most!-ot meleg szívvel ajánlom. Úgy hiszem, hogy mind másra vágyunk más-más életszakaszokban, engem jó időben talált meg.

Ugyanakkor fentebb igazat adtam a hozzászólónak, aki kifogásolta a történetet: ha egy aprólékosan kidolgozott és logikus regényt szerettem volna olvasni, akkor bizony ez nekem is kevés lett volna. Vagy akkor is, ha esetleg ez lett volna az első kötetem Musso-tól – ebben az esetben az érzelmi elköteleződés nem lett volna meg részemről, ami szintén egy fontos összetevője szerintem, hogy egy-egy adott történetet hogyan ítélünk meg.

Kiknek ajánlom?

Összességében úgy gondolom, hogy nem rossz történet, kezdőknek is bátran ajánlom, ha a fent felsorolt kritériumok alapján szeretnétek olvasmányt választani; akik pedig ismerik a szerzőt, a középmezőny felső részében helyezném el a Most!-ot a saját mércém szerint.

Még több könyvajánlóért csekkoljátok a blogon a Könyvajánló kategóriát

Sose feledd, hogy két életed van. A második akkor kezdődik, amikor megérted, hogy csak egyszer élsz.

Lisa és Arthur évente egyszer találkoznak. Arthur mégis egész életében őt keresi. Lisa pedig csak őrá vár.Lisa álma, hogy színésznő legyen. Egy manhattani bárban dolgozik, hogy fizetni tudja művészeti tanulmányait. Egy este megismerkedik Arthur Costellóval, a fiatal orvossal. Azonnal érzik, hogy egy nyelvet beszélnek. Lisa bármire kész, hogy lenyűgözze a férfit. A város könyörtelen útvesztőjében mindent kockára tesz érte. Arthur azonban más, mint a többiek. Hamarosan felfedi Lisa előtt a szörnyű titkot, ami szerelmük útjába áll:”Ami történik velem, felfoghatatlan, mégis igaz…”

Egy újabb felkavaró pszichológiai thriller elképesztő csattanóval: mesteri feszültségadagolás, rendkívüli karakterábrázolás, szenzációs fordulatok, a történet egy pillanatra sem áll meg. Hitchcockot, a szokatlan találkozások mesterét juttatja eszünkbe.

Exit mobile version